Hölgyeim, lássuk be, ha kell nekünk valaki, akkor azt most akarjuk, nem később. Pont ugyanúgy, mint egy új cipellőt, amibe elsőre beleszeretünk. Nem tudjuk ott hagyni, mert mi lesz, ha elviszi más?
Borvirágos szép jó reggelt Kedveseim!
Az anti-szexuális fogadalmamról annyit, hogy álmomban vadul szerelmeskedtem. Érdekes, hogy ilyet álmodni nem szoktam, de talán most, hogy direkt megvonom magamtól, sokkal jobban rá vagyok pörögve a témára, mint egyébként.
Eddig bármilyen időszakos kihagyásnál azt vettem észre, hogy az első harom hét a legnehezebb. A harmadik hét végére már szinte a falat tudnám levakarni, aztán hopp, jön a fordulópont, és két hónap után már szinte aszexuális békának érzem magam.
Hosszú kihagyás után mindig fergeteges érzés újra szexelni. Ahogy belém hatol a pénisz, egy kicsit mindig eszembe jut az első alkalom. Nyilván ilyenkor már nem fáj, de olyan érzés, mintha a puncim téli álmot aludt volna, és a megérkező férfi hímtag felszolítaná, hogy ébresztő.
Egy kicsit szúr, és feszít, de mivel ilyenkor már reflexből emelem a csípőmet, az érzés hamar átvált élvezetbe, és mindig újra megállapítom, hogy szexelni jó.
Nyilván könnyebb úgy ellenállni a kísértésnek, ha nincs kísértés, és nyilván nagyobb a kihívás akkor, ha mellettem van egy kívánatos fiatalember.
De mivel ma reggel felebredés után végigfutott az agyamon, hogy hány náció járt a bugyimban, egy kicsit elszégyelltem magam, és azt mondtam, hű-bazmeg-nem mindig volt értelme.
Így tartom tovább a fogadalmam, és nem fogok dugni április ötödikéig.
Miközben meghoztam ezt a fogadalmam, Prince előkerült, és érdeklődve kérdezi, hogy mikor is érkezem hozzá látogatóba. Én meg ledöbbenek, hogy bassza meg, a férfiak aztán tényleg magyon furán működnek, mert hogy én már el is könyveltem, hogy Prince lepattintósat játszott, és nem látogatom meg.
Miután hazament, természetesen továbbra is beszéltünk, de mérföldekkel kevesebbet, mint előtte, és felettébb más habitusban. Érzelmi hintára ültünk mindketten, így egymást váltották a nagyon hiányzol-ok, meg a néma napok. Azt már az elején tudtam, hogy Prince az a féle fiatalember, akibe nagyon csúnyán bele tudnék szédülni. És már majdnem sikerült is, de miután hazament, bennem a lelkesedés lecsendesedett, és úgy éreztem, hogy benne is.
Mivel még mindig nem gondolom, hogy a puncim használatával elkötelezem magam bármelyik faszi iránt, és azt sem, hogy a bennem járt faszinak feleségül kell engem kérnie, így úgy gondoltam, hagyom a dolgokat csendben lecsillapodni, és szépen elmúlni.
Szép volt, jó volt, betesszük az emlékek közé, legyen mire emlékezni.
Zsuzsinak többször mondtam, hogy ha tetszik, ha nem, be kell látnom, hogy Princere azért akkora nagy hatással nem voltam, mint szerettem volna. Be kell látnom, hogy ha egy férfi megzakkan egy nőért, akkor az másképp viselkedik, mint ahogy Prince tette. Mondani nyilván bármit lehet, de a tettek valóban százszor beszédesebbek minden szónál. Így azt gondolom, hogy amikor kurvára szar napom volt, és szét vagyok csúszva mindenhogyan, akkor pont hogy szívem valasztottja jelentené az elalvás előtti megnyugvást. Legalábbis nekem.
Szóval elkönyveltem, hogy Princenek annyira nagyon azért nem kellek, és szépen leszedtem magam róla. Én nem vagyok nyomulós fajta, versenyt futni meg nem fogok, pláne nem saját magammal.
Szóval Prince bedobta, hogy akkor hany órakor is érkezem. Én meg úgy gondoltam, hogy itt az ideje tisztázni a mi kis kapcsolatunkat, és visszakérdeztem, hogy szerinte mennem kéne-e. Mire ő azt mondja, hogy de harmincadikán érkezel, nem? Én meg meglepődve nézek, hogy bár sosem konkretizáltuk, emlékszik a dátumra.
Aztán belekezdek a mondókámba. Hogy én persze nagyon szívesen mennék, mert biztos jól éreznénk magunkat, de őszintén megvallva, én már eltemettem ezt a történetet, mert azt hittem, túl vagyunk a pattintáson. És hogy nem szívesen pörgetném az agyam azon, hogy vajon elég jó vagyok-e neki, miközben mellette kelek és fekszem. Meg hogy voltam már sajnos magyar kurva, és bizony többet nem lennék az please.
Mire azt mondja, hogy de hogy ő nagyon tisztel engem. És hogy tanul, meg dolgozik, éppen haldoklik, annyi a dolga, és hogy az élet meg amúgy is nehéz.
Erre én azt mondom, hogy az élet csak akkor nehéz, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy könnyebb legyen és hogy here we go, a respect az kurvára fontos egy kapcsolatban, de egy kapcsolathoz meg vajmi kevés. Pont, mint a jó szex.
Aztán azt mondja, hogy egy kapcsolat az nagyon nehéz. Hogy sok meló és macera. Mire én azt mondom, hogy egy kapcsolat csak akkor nehéz, ha több benne a kellemetlenség, mint az öröm. És akkor itt végre kimondja azt a mondatot, ami eldönti a kapcsolatunk sorsát.
Hogy ő nem áll készen egy kapcsolatra. Én meg előveszem xLadyt a fiókból és azt mondom, hogy nyilván nem ellensege saját magának. Ergo ha annyira nagyon rám cuppant volna, akkor nem mondaná azt, hogy bocsika, menj meg egy kört légyszike, mert még nem állok készen.
És hogy továbbra is kurvára értékelem az őszinteségét, de azért lássuk be, hogy igazam van, és nem engem lát leendő gyermekei anyjaként.
Erre azt mondja, hogy nem erről van szó, és hogy együtt megoldjuk, és hogy majd talán egyszer megértem őt, meg hogy ő azért szeretné tartani a kapcsolatot, mert hogy sose tudni, mit hoz az élet.
Én meg pacekba visszakérdezek, hogy de mégis milyen céllal szeretne velem barizni a jövőben? Azt mondom neki, hogy én türelmes gyerek vagyok, elmondom neki, hogy biztos nagyon bele tudnék szeretni, meg tudnék várni is két hónapot, vagy egy évet, de hogy én legyek a vésztartalék azért köszi, de inkább nem lennék.
Aztán meg pár szóban elmesélem neki a bécsi-iráni Irhant, meg a szerelmi hadjáratát felém. Elmondom neki, hogy Irhan lenne számomra a tökéletes racionális választás. De hogy azért nem választom őt, mert nem lehet csak fejben együtt élni valakivel. És hogy racionális választásból maradni valakivel azon túl, hogy nem korrekt, még egy jó nagy fostalicska is.
Erre Prince csak annyit mond, hogy nem tudja, mit kéne mondania, én meg azt, hogy semmit drágám, semmit. Aludj rá, és ha lesz mondanivalód, én itt leszek.
Szóval így történt, hogy beláttam, hogy bár mehetnék Princehez, és tehetnék úgy, mint ha minden hű-de-szupi lenne, de leginkább csak magammal basznék ki. Sőt. Rápöröghetnék a történetre, hogy hú-de-jó fogás ez a kisherceg, kimegyek, és addig stummolom, míg rá nem jön, hogy én vagyok élete szerelme, de az a helyzet, hogy kurvára nincs kedvem udvarolni.
Nem csak hogy kedvem nincs, de őszintén szólva ez nem is az én feladatom lenne. Azon is elgondolkodtam, hogy izgis lenne-e, ha kimennék, és a fogadalmamat tartva nem dugnék vele. Lehet. És lehet, ha máskor találkoztunk volna, akkor nem hagynám annyiban ezt a kiskandúrt, és futnék, rohannék utána. Potenciál van benne, anno Ezelt én is csak kúrni tartottam, de ő meg annyira nyomta az udvarlást, meg a kellesz nekem-et, hogy végül beadtam a derekam, és faszán beleszerettem. Hogy akkor már késő volt, az mas kérdés, de nem szeretnék kérdések közt élni a párommal, azon gondolkodva, hogy vajon holnap is fogok-e neki kelleni.
Száz szónak is egy a vége, hölgyeim, lássuk be, ha kell nekünk valaki, akkor azt most akarjuk, nem később. Pont ugyanúgy, mint egy új cipellőt, amibe elsőre beleszeretünk. Nem tudjuk ott hagyni, mert mi lesz, ha elviszi más?
Egyszerű, mint az egyszer egy, vagy simple as fuck. Ugye?
Csók,
xLady
Utolsó kommentek