Azt a kurva mindenit!

Pont olyan szemekkel nézett rám akkor az emeletről, hogy én teljesen bezsebeltem, hogy aham, az enyém vagy. De akkor még nem is sejtettem, hogy valójában én már akkor örökre és végérvényesen belezúgtam Christian Al-Shawkyba. 

Borvirágos jó reggelt Kedveseim! 

Ma éjjel egész álmomban fogadóóráztam, meg Christianoztam, így azt hiszem, nem csoda, ha a reggelem is ilyen mámorban telik. Éppen ezért nagyon sok idő után újra a Christianos zenéimet hallgatom, és bizony ezeket annak idején, a válás után annyira kihallgattam, hogy már cseppet sem fájnak a feltörő emlékek. 

Sokkal inkább életem legédesebb pillanataira emlékeztetnek. Például az első randinkra, amikor az autóban egy fiatalember nyekergett jó hangosan, én meg megkérdeztem Christiantól, hogy miről nyávog a fiatalember. Erre Christian elnevette magát, és fordítani kezdett. Hogy hol vagy szerelmem, mert nem vagy mellettem, és hiányzol. 

Én meg ahamoztam, és lányos zavaromban úgy tettem, mint ha nem is kérdeztem volna semmit. Aztán hetekkel később, mikor már nyeregben voltam, és tudtam, hogy mi együtt leszünk forever, egyik este rácsörögtem Christianra, hogy mi újság, merre van, és mit csinál éppen. 

Közben Christiannak természetesen fogalma sem volt róla, hogy én tőle két saroknyira éppen felé tartok. Szóval telefonon beszélünk, elmondja, hogy otthon teng, épp valamit főz, és hogy én merre járok. 

Erre csak annyit mondtam, hogy nézz ki az ablakon, letettem a telefont, majd felcsaptam a nyávogó fiatalembert az autóban, és már ordított is a hol vagy szerelmem, mert nem vagy mellettem, és hiányzol. 

Christian kinyitotta az ablakot, és felnevetett, miközben szerelmes szemekkel nézett rám. Én meg szerelmes szemekkel mosolyogtam rá vissza az autóból. Pont olyan szemekkel nézett rám akkor az emeletről, hogy én teljesen bezsebeltem, hogy aham, az enyém vagy. De akkor még nem is sejtettem, hogy valójában én már akkor örökre és végérvényesen belezúgtam Christian Al-Shawkyba. 

Aztán Christian leszaladt az autóhoz, kiszedett belőle, megcsókolt, és megölelgetett, aztán felinvitált magához. Én meg nem akartam zavarkodni, így megköszöntem, nem mentem fel, és fájó szívvel ugyan, de hazamentem. 

Emlékszem, mikor hazaértem, konkrétan rózsaszín szívecskéket láttam repkedni mindenfelé. Bárhova is néztem, a szivecskék mindenhol ott voltak, és mindegyikbe egy és ugyanazon név volt írva: Christian Al-Shawky.

Szóval Christiannal nagyon sok ehhez hasonló huncut és szerelmes kis élményünk volt, és mindegyiknél szárnyaltam, miközben fel sem merült bennem, hogy valaha is elveszíthetem ezt a számomra tökéletes férfit. 

Imádtam a bőrét, a szemeit, a száját, a seggét, meg azokat a nagyon szexi anyajegyeit. Pontosan tudtam, hol van a testén anyajegy, és még abból is volt kedvencem. Szóval azt hiszem, őszintén rajongtam az én volt férjecskémért, akivel érdekes módon a napokban magunkhoz képest sokat beszélgettem. 

Tegnap azon gondolkodtam, hogy bassza meg, lehet, azért nem blogoltam még Christianról és a szerelmi életünkről, mert attól féltem, hogy ha visszajönnek az emlékek, akkor én újra ráeszmélek, hogy valójában én még mindig őt szeretem, csak mivel tudom, hogy sosem leszünk újra együtt, ezért jól ráfeküdtem, hátha úgy nem jön elő. 

És van ebben valami kérem, mert mióta Christian megkérdezte, hogy szerintem képesek lennénk-e újra nekifutni, azóta én egy kicsit úgy érzem magam, mint egy szárnyaló tini, és a szívem néha néha újra nagyokat dobban, when thinking about him. 

Viszont tudom, hogy egy annyira az egójába szorult embernek, mint ő kőkemény küzdelem egyáltalán szóba állnia velem a történtek után. Ezért én tegnap úgy gondoltam, hogy jófej leszek, és fogtam az egyik fényképemet, rászerkesztettem a bocsánatkérő szövegemet, hogy elbasztam, sajnálom, és hogy please forgive me Candy, meg teleszórtam nedves szivecskékkel, és elküldtem neki. 

Bár fizikailag nem, de lelki szemeimmel láttam Christian arcát, aki hirtelen zavarba jött, és azt mondta, hogy ha nem bocsátott volna már meg nekem, akkor egyáltalán szóba se állna velem. Én meg nem akarok arcoskodni, és azt mondani, hogy nyilván ki se bírná, inkább csak annyit mondok, hogy érzem, hogy legbelül ezen azért még nem tudott átlépni, és hogy nekem ez nagyon fontos. 

Aztán valami történik, és Christian szivecskéket, meg csókokat kezd küldözgetni, és azt mondja, ne aggódjak. Hmm.

Aztán meg erősen célozgat arra, hogy akkor áprilisban leápolna. Aztán meg elkezdi szívni a véremet, hogy megtanultam-e már rendesen török rizst főzni. Én meg erősködöm, hogy meg, mire ő azt mondja, hogy ezt a távolból csak akkor hiszi el, ha Mamikám mondja. Mert hogy különös cinkosság volt az övék. 

Aztán azt mondja, hogy majd ő segít. És hogy tisztán emlékszik rá, hogy utoljára maszimot főztem neki. 

Aztán megkérdezi, hogy ugye, tart még a fogadalmam. És hogy látott a társkereső oldalon. Én meg azt mondom, hogy igen, tart, és igen, fent vagyok. 

Viszont érdekes módon mióta újra csacsogok Christiannal, egy kicsit úgy érzem, hogy annyira már nem is érdekes a tarskeresősdi. És mivel most arra kellene fókuszálnom, hogy elérjem, hogy Christian újra bízzon bennem, lehet, le is szedem magam az oldalról. Mert hogy baszópajtira most nincs szükségem, új kandúrral ismerkedni meg nem biztos, hogy korrekt most, amikor újra belémköltözött egy kicsit a volt férjem.

Az egyik engem olvasó fiatalember leegyszerűsítette a történetet, és ezt írta:

Még annyit akartam mondani, hogy neked az a peched, hogy Christiannal 10 évvel korábban találkoztál, mint kellett volna. Úgy tűnik, akkor még nem voltál rá érett, vagy nem voltatok érettek egymásra. Ez pech.

És tényleg. Olyanok voltunk, mint két faltörő kos, akik nagyon jól elszórakoztatták egymást, viszont amint egymásra feszültek, kő kövön nem maradt. Sokat regéltem már arról, hogy egy potenciális kandúrral akkor állunk össze, ha a bennünk lévő három döntéshozó egyöntetűen úgy dönt, hogy igen, ez kell nekem. 

Ez pedig a szívünk, ami érzi, hogy virágzik a másik közelében, a testünk, ami szikrákat szór a másik érintésétől, és az agyunk, ami racionálisan is azt mondja, hogy igen, ez kell nekem. 

Ez volt nekem Christian, akinek az érintésétől még évekkel később is bármikor libabőrös lettem, és aki nagyon élvezte ezt a privilégiumot. Sokszor szivatott is vele, hogy direkt megcirógatta mondjuk a karomat, majd pedig fuldoklott a saját nevetesétől, hogy ilyen a világon nincs.

És egyébként tényleg. Bár azóta sok faszi járt bennem, valahogy egyiknél sem volt meg ez a három együtt. Ezelnél a szív, és test klappolt, de az agyam nem nyugodott le, egészen a végéig. Christiannal egyformán voltunk okosak, fél szavakból és nézésekből értettük egymást, többször mentettük ki egymást kellemetlen szitukból úgy, hogy a másikra néztünk, és vettük a lapot, hogy mi a helyzet. Egy rugóra járt az agyunk, így tényleg tudtuk, mire gondol a másik. 

Cinkosok is voltunk, és ez bennem pont akkor kezdett megborulni, amikor először próbált meg hülyének nézni. Mivel még mindig tudtam minden gondolatát, így nehéz volt benyelnem, ha át akart verni. És ezt bizony nem is tudtam benyelni. Azt hiszem, valahol itt kezdődött a mi válashoz vezető, rögös utunk. 

Akkor még én sem tudtam, hogy nem kell minden faszságra felülni, és nem kell mindent halálosan komolyan venni. Christian a legelején azt mondta, hogy az eszemet azt különösen szereti. Hogy fél szavakból is értem őt, és hogy pont olyan fricskásan gondolkodom, mint ő. A sors fintora, hogy a válásunk előtt meg pont ez készítette ki. Hogy azt érezte, nem talál rajtam fogást, egyszerűen átverhetetlen vagyok. 

Nyilván ez nem kellemes egyetlen férfinak sem, mert rögvest úgy érzi magát, mint ha egy parancsnok mellett tengetné a mindennapjait. Én meg csak azt mondtam, hogy kedvesem, ha át akarsz verni, akkor legalább úgy csináld, hogy én meg se sejtsem, ne úgy, hogy egy lépéssel mindig előtted járok. 

Szóval pakoltunk szart mindketten ebbe a történetbe, aztán meg annyira erőlködtünk, hogy végül kifingtunk és feladtuk. 

De kellett ez ahhoz, hogy sokat változzunk. Mindketten. És hogy mit hoz a jövő, azt csak ott fent tudják, ahol az meg vagyon írva.

Csók,

xLady

kepek: www.junebugweddings.com, www.illustratedromance.com 

Azt mondják, megérzi az ember, amikor szembejön az igazi. És tényleg.

Cimbalmos jó reggelt Kedveseim! 

Ma reggel arra ébredtem, hogy valami hideg és nedves nyomódik az orromhoz. Kinyitottam a szemeim, és 3D-ben láttam Oszkárt, amint épp meglepődött arccal néz rám, hogy jujj, felébresztett, de ha mar így történt, akkor gyorsan teste teljes tömegével rám is telepedett, hogy biztos legyek benne, hogy ő megérkezett. 

Hát jó kedvesem-gondoltam, és miközben a jobb kezemmel készültem megsimítani a buksiját, Oszkár már hanyatt is vágta magát, a száját nyaldosta, ergo jelezte, hogy köszi, hogy felébredtem, akkor dörgölhetem a kolbász testét egész nyugodtan. 

Én meg miközben a hasát gyúrom, ő hátrahajtja a fejét a vállamra és szerelmes szemekkel néz rám. Én meg a plafont bámulom, pörgetem a tegnap estét, meg a bennem cikázó érzéseket. Rájövök, hogy ha Christianra gondolok, valahogy megnyugszom, és azt érzem, mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha tudnám, hogy ő is itt van, csak mondjuk épp a kávéját főzi a konyhában.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy nem véletlen, hogy mi szétmentünk, de nyilván az sem véletlen, hogy azóta sem ő, sem én nem állapodtunk meg másnak az oldalán. Aztán arra gondolok, hogy a bennem lévő melegséget miért tudja Christian még ennyi év után is bármikor előhívni.

Hogy azt érzem, hogy nyugi van, béke van, meg peace. És hogy megérkeztem a végállomásra please. 

Bátorkodom feltenni magamnak a kérdést, hogy vajon még szerelmes vagyok-e Christianba, és csak elfogadtam, hogy köztünk már vége, de közben bármikor újra tudnék érte lángolni, vagy csak azért érzem ezt, mert dörömböl a vágyam az állandóságra. Hogy mi van, ha én még mindig őt szeretem, és ezért nem bírok megmaradni másnak az oldalán? Vagy mi van, ha mi tényleg meant to be, és akkor meg azért nem állapodtunk meg még másnak az oldalán? 

Nem tudom. De az tény, hogy Christian nem csak életem legnagyobb fingatása, de legszebb élménye is volt egyben. Tudják, a mindent elsöprő igazi, amit érez az ember az első pillanatban. Azt mondják, megérzi az ember, amikor szembejön az igazi. És tényleg.

Én a legeslegelső másodpercben tudtam, hogy ő az, és hogy tőle akarok gyerekeket. Egyszerűen éreztem, hogy ő az, akire vártam, ő a másik felem, így azon sem hezitáltam sokat, hogy igent mondjak-e Christiannak röpke nyolc hét után, amikor megkérte a kezemet. 

Bár hivatalosan még csak pár hete ismertem, én mégis úgy éreztem, hogy ezer éve ismerem őt, és hogy nem kérdés, hogy we were meant to be. Később, Christian egy véletlen elszólásából kiderült, hogy az első randikon, amikor beültünk az autóba és meglátta a térdeimet, beléhasított a felismerés, hogy ez a nő lesz a gyermekeinek az anyja. Szóval mindketten biztosak voltunk abban, hogy egymást kerestük, és mi vagyunk egymásnak a végállomás. Jöhet hó, jöhet szél, senkit sem érdekel, mert mi együtt vagyunk, és ez pont így van megírva a nagy könyvben is.  Aztán meg mégsem. 

Szóval azt hiszem, érthető, ha ezek után mindkettőnket egy életre kifacsart a válásunk. De mégsem utáljuk egymást, sőt, szabadulni sem szabadulunk egymástól. 

Mamikámék, meg Christian családja a mai napig nem érti, hogy mit szerencsétlenkedünk a világ két végén, és miért nem látjuk már be, hogy nekünk egymás mellett van a helyünk. Mi meg erősködünk, hogy nem, nem. Ez ennyi volt, es hogy life goes on. De őszintén szólva vannak pillanatok, amikor ebben egyáltalán nem vagyok biztos. 

Azt hiszem, mi még mindig szeretjük egymást. Hogy szerelemmel-e, abban azért nem vagyok biztos, de szívem melege arra enged tippelni, hogy valószínűleg valamit kurvára elnyomunk, és ez a valami újra lángolna, ha teret mernénk neki engedni. Hogy merünk-e, az már más kérdés.

Miután Mamikám végignézte a tegnapi hahotázásomat, miközben Christiannal beszélgettem, csak annyit mondott Papikamnak, hogy nézze, milyen jól elvagyunk. Amikor meg együtt voltunk, megettük egymás életét. Majd megkérdezi tőlem, hogy ez most mi ez. Én meg csak nevetek, és azt mondom, semmi.

Érdekes, hogy egy valami fixen megmaradt bennem Christianból. Bármikor is villanjon elém kép a leendő családi albumomból, látom a leendő kislányomat, és látom az apját is. És bizony eddig akárkivel is voltam éppen együtt, ezeken a képeken mindig Christian villant fel apaként. Ha álmodom, ha csak képet látok, ha a szülőszobán, ha sokkal később az autóban, a mellettem lévő gyermekem apja Christian. Mindig. 

Ezt én betudtam valami furcsaságnak az agyamban, de miután Mamikám a múltkori szülős álmom után közölte, hogy elképzelni sem tudja, hogy mástól legyen gyerekem, mint Christiantól, és hogy van előtte egy kép, amin a szülőszobára Christian lép be, akkor azért egy kicsit elgondolkodtam. Hogy az oké, hogy bennem mindenféle kering, de hogy Mamikám is ezt lássa, azért az már meredek. 

Úgyhogy könnyen lehet, hogy mi tényleg meant to be vagyunk, csak még kell egy pár kört futnunk a végállomásig. Vagy nem. De a mai napig ha arra gondolok, hogy Christian volt az egyetlen férfi, akinek például bármikor beleharaptam a pucér seggébe, akkor azért azt mondom, hogy oh dear, ilyen férfi szerintem nem sűrűn lesz újra. Most őszintén hölgyeim. Mi kell ahhoz, hogy egy férfinak a meztelen seggébe harapjunk, miközben ő nyugodtan hasal az ágyon szex után? Na ugye. 

És még valami. Christiannal nem azért nem szexeltünk az elmúlt pár alkalommal, mert nem jutott rám anyag a heréiből. Nem is azért, mert nem volt vonzalom. Hanem azért, mert a legutóbbi szexelésünk tragédiába fulladt. És bár nem beszélünk róla, de mindkettőnkben mereven él az emlék, és nem merjük újra összeereszteni a nemi szerveinket, mert mi van, ha teherbe esek? Akkor az aztán mindent eldönt, és nincs tovább szerencsétlenkedés. Akkor megérkezik a végállomás, amire nem tudom, hogy készen állunk-e. 

Úgyhogy üzenem mindenkinek, aki úgy érzi, az igazija mellett tengeti magát, de az arcából mégsem tud lejjebb adni, hogy ne várja meg, amíg rákényszeritik arra, hogy rájöjjön, mit jelentett neki a másik. 

Elcsépelt, de igaz, hogy addig értékeljük, amink van, ameddig ott van mellettünk, egy szaglásnyira. Szeressék egymást. Őszintén.

Csók,

xLady

képek: http://berliana-pasaribu.blogspot.hu/2010/07/all-my-life-i-waiting-for-you.html, http://strangerdiaries.wordpress.com/tag/happy-couples/, http://imgfave.com/view/1854034

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Na. Én pont így vagyok az exem-nagyszerelmem Christiannal. Bár csúnyán fingattuk egymást éveken keresztül, házasságon, szakításon, kilométereken és országokon át, egy kicsit olyan ő nekem, mint egy örök bútordarab, amit ha az ember le is pakol a pincébe, vagy fel a padlásra, néha-néha azért belebotlik, ha arrajár, és mielőtt kidobná azt, elmelankóliázik rajta és inkább azt mondja, ráér még kirakni. 

Szóval Christian az én örök bútordarabom, és miután a múltkor rajtam kérte számon, hogy miért nem tud tőlem még mindig megszabadulni, úgy gondolom, én is az vagyok neki. Nyilván fizikailag már régen nem vagyok mellette nap, mint nap, így ha ő mégis úgy érzi, hogy nem tud tőlem szabadulni, akkor valószínűleg benne rejtőzöm továbbra is.

Christian nem az a fajta, aki mondjuk kimondaná, ha hiányzom, sokkal inkább célozgat rá, én meg ha ügyes vagyok, megértem. A kérdés az, hogy szeretek-e ügyeskedni. Annyira azért nem.

Nem baj, ha nem beszélünk napokig, hetekig, vagy hónapokig, nem baj, ha azt sem tudjuk, a másik él-e még, vagy sem, mert már megszoktuk, hogy előbb, vagy utóbb úgy rendeznek minket odafent, hogy a világ valamelyik nagy városában, és annak valamelyik éttermében, vagy kávézójában egyszer csak váratlanul szembejövünk egymással. 

Így volt ez már sokszor, mindegy volt, én kivel voltam, vagy ő, bár tény, hogy szerencsére ő mindig egyedül volt éppen akkor, amikor összefutottunk, így legalább nekem nem kellett arcon csapva bemutatkoznom az új kedvesének.

Egy házasságban azért elég alaposan megismeri az ember a másikat, nem csak a napközbeni szép mosolyt látja, hanem a reggeli elcsúszott arcot is, meg nem csak a gőzölgő kávé illatát osztják meg egymással, hanem az utána következő készülődését is.

Szóval nem sok titok marad pár év együttélés után, de tény, hogy a szörnyek csak a válás után jönnek elő a pincéből. Akkor jön csak az igazi fingatás, az alázás, meg a sértegetés, és ha nem kellően óvatos az ember, örök életre megbánható döntéseket hoz.

Így volt ez velem is. Évekig csak tűrtem és tűrtem, majd pedig végső fájdalmamban úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább, és elválok Christiantól. A szívem darabokra szakadt, mert nem azért váltam el tőle, mert már nem szerettem, hanem azért, mert azt hittem, ha elválok, többet nem bánthat. Nyilván nem fizikai bántalmazásról beszélek of course, Christian természetesen soha, egy ujjal sem nyúlt hozzám. 

Szóval elváltam, és búcsúajándékként úgy tekertem meg Christian tökeit, hogy közben egy ujjal sem nyúltam hozzájuk. Pontosan tudtam, hol volt a leggyengébb pontja, és gusztustalan módon oda is nyúltam. A szopatás olyan frappánsan sikeredett, hogy amikor Christian megtudta az igazságot, kevésen múlott, hogy nem kapott idegösszeroppanást. Én meg rohantam volna bocsánatért, de késő volt, látni sem akart. Csak azt üvöltötte, hogy most boldog vagyok-e, hogy kicsináltam, és hogy ha eltakarodik az országból is, akkor megnyugszom-e. 

Együtt töltött éveink során egyetlen egyszer láttam őt sírni. Moziban voltunk, és arról szólt a film, hogy az apa ezer kilométerekre él gyermekeitől, és azok is egymástól. És hogy mindegyik hazugságban él, és emiatt csak a kötelező hálaadásra mennek haza, egy évben egyszer. A film utolsó jelenete arról szól, hogy az egész család együtt ül az asztalnál szeretetben és már titkok nélkül. Nagyon megindító jelenet volt, ami valahogy tényleg arról szólt, hogy a családdal töltött perceknél nincs értékesebb dolog a világon. Én már majdnem könnyeztem, amikor Christianra néztem, és azt láttam, hogy csordogálnak a könnyei, ő meg úgy tesz, mint ha nem is így lenne. 

Mikor kiértünk a kocsihoz, rákérdeztem, ő felengedett, a szívem majd megszakadt érte, és megtudtam, az bántja, hogy hosszú évek óta távol él a családjától és most esett le neki, hogy ha bármi történik mondjuk az édesanyjával odahaza, akkor nem tud csak úgy hazaugrani egy óra alatt. Leesett neki, hogy nagyon távol van, és hogy lemarad a családja mindennapjairól. 

Hiába voltam itt neki én, és az én családom, és hiába imádták egymást, az azért mégsem ugyanaz. Így megvigasztaltam, hogy az én szüleim is pont úgy szeretik, mint a sajátjai, rólam meg nem is beszélve. Itt végre elmosolyodott, én össze-vissza csókolgattam az arcát, és emlékszem, azt kívántam magamban, bár átvehetném a fájdalmát. 

Aztán az az este már csak róla szólt, én vezettem haza, otthon teát főztem neki, és mindent megtettem azért, hogy jobban érezze magát.

Imádtam őt. A kislábujjától az utolsó hajszáláig ismertem minden porcikáját, és nem érdekelt, mi volt ferde, vagy egyenes, pont úgy szerettem mindenét, ahogy teremtetett. Volt olyan is, hogy szex után vicceskedtünk, és én elkezdtem ásványvízzel locsolni őt előbb az üvegből, majd pedig a számból. Ő meg hirtelen felpattant, kikapta az üveget a kezemből, ivott belőle, majd szétnyitotta a lábaimat, és a vizet a pucér testemre spriccelte. Sírtunk a nevetéstől, és emlékszem, hogy akkor nekem ez természetes volt, és cseppet sem gondoltam arra, hogy belehalnék, ha ezt az embert elveszíteném.

Többek között ezért is vágott úgy arcon a válásom, hogy szinte magamról sem tudtam. Totális kifingás volt. Az álmatlanul átsírt ejszakák csak az alapozást jelentették, és gyakorlatilag minden porcikámmal azt éreztem, hogy az életem semmit sem ér Christian nélkül. Szó szerint a mindenem volt, így amikor elveszítettem, valóban a mindenemet veszítettem el. Na többek között ezért is fogadtam meg, hogy soha többet nem nem hagyom, hogy valaki a mindenem legyen. 

Szóval fingattam, elváltam, aztán meg kikészültem. Christiant úgy szíven ütötte az én frappáns, de aljas fingatásom, hogy azt a mai napig sem tudta még nekem megbocsátani. Bocsánatot kértem már, szóban meg is bocsátott nekem, de bármikor is beszéljünk, a mai napig nincs olyan, hogy ezt ne hozná szóba valamilyen formában. 

És így volt ez ma is. Ráirtam, hogy megkérdezzem, mikor jön Pestre legközelebb, mire mondta, hogy elvileg áprilisban. Majd egyből megkérdezte, hogy de miért. Én meg mondtam neki, hogy mert találkozni akarok vele. Ő meg csak annyit kérdezett, hogy kint, vagy bent? Én meg azt mondtam, hogy a kettő között. 

És itt megindult a lavina, már hahotáztunk is, majd pedig megjegyezte, hogy by the way, feltűnt-e nekem, hogy az utolsó pár látogatásakor nem szexeltünk. Mondtam, hogy igen, kérdeztem, hogy direkt volt-e, majd arcoskodva jelezte, hogy nem, csak nem biztos, hogy jutott volna rám anyag a heréiből. 

Erre én elmondtam neki az antiszexuális fogadalmamat, mire ő hangsúlyosan és nagy betűkkel közölte, hogy ő tudja, hogy neki, meg a farkának még akkor sem tudnék ellenállni, ha már járni sem tudnék. Megkérdeztem, hogy ebben vajk miert ilyen biztos, mire közölte, hogy mert úgy ismer, mint a tenyerét. 

Miközben azon gondolkodtam, hogy na pont ez hiányzik, Christiannak enyhült az arcoskodása, de azért még bedobta, hogy van egy jó ötlete a blogomhoz. Megkérdezte, hogy még mindig benne lennék-e egy hármasban. És hogy emlékszem-e rá, mikor heteken át ezzel fűztem, hogy vegyünk be egy harmadikat egy este erejéig. És hogy a mai napig nem tudja a választ, hogy én akkor ezt komolyan gondoltam-e, vagy csak őt teszteltem.

Én meg megmondom neki, hogy tényleg szerettem volna, de rájöttem, hogy szerelemmel ilyet nem szabad, így ejtettem a témát. Most meg, hogy fogadalmat tettem, sajnos pont nem erre vágyom.

Aztán Christian stílust vált, és megkérdezi tőlem, hogy most mit gondolok róla? Hogy szerintem lenne-e értelme újra megpróbálnunk. És hogy ő bármikor mellettem van, de valamiért nem tudja félretenni azt, amit tettem vele, és így nagyon nehéz újra közelednie felém. De hogy szerintem menne-e. Hogy tudnánk-e újra úgy együtt lenni, mint annak idején. Mire én azt mondom, hogy ha oda a bizalom, akkor tényleg baszhatjuk.

Aztán nosztalgiázni kezdünk a vicces utazásainkról, meg szexeléseinkről, én már sírok a nevetéstől, és minden jel arra utal, hogy a világ másik végén ő is épp ezt teszi. 

Aztán azt mondja, hogy baszódjak meg egyébként nyugodtan. Hogy a faszért kellett ezt csinálnom, és hogy a faszért vagyunk most így, ahogy. Aztán megkérdezi, hogy őszinte vagyok-e vele. Én meg elmesélem neki a sztorit, hogy pont nemrégiben mondtam azt valakinek, hogy meglepő módon Christian az egyetlen férfi az életemben, akivel őszintén tudok beszélni barmiről és bármikor. 

Aztán nem akarja elhinni az antiszexuális fogadalmamat, megkérdezi, hogy még a kis pajtás vibrátoromat sem engedem-e minusz húsz centi közelségbe. Én meg megmondom, hogy nem. Mert most először nem faszhiányom van. Ő meg azt mondja, hogy áprilisban, amikor jön, akkor egyébként nyugodtan megtörhetem a fogadalmam. Meg hogy egyébként nem is kell harmadik, én is tökéletesen elég leszek neki.  Majd hozzáteszi, hogy my sexy lady. 

Belőlem meg majdnem hirtelen kiszalad, hogy bárcsak az lehetnék, de inkább elmesélem neki, hogy mostanában, amikor a négyes-hatoson haladok el a volt lakásunk előtt, milliószor eljátszom a fejemben, hogy mit nem adnék azért, ha most úgy mehetnék haza, mint annak idején. Hogy nem az üres lakás várna, hanem a férjem. És hogy milyen faramuci ez az egész, még ennyi év után is.

Aztán megszakadunk. De nem a nevetéstől. 

Csók,

xLady

kepek: www.socialseduction.com, www.firstworldfacts.com, http://www.empireclaims.co.uk/blog/index.php/desperate-man-pays-360-times-original-loan-tries-suicide-loses-home/

Csakis a szerető járhat pórul, mert bár az összes félrelépő férfi pont rossz házasságban él, éppen válik, és otthon már szex sincs, valamiért mégis marad. Mind. Nyilván mindegyik szeret szenvedni. Nyilván.

Szép jó reggelt Kedveseim! 

Ugye, mondanom sem kell, hogy én már megint akkora faszságot álmodtam, hogy őszinte megkönnyebbülés volt felébrednem. Azt hiszem, mától nem vacsorázom.

Szerencsére az álombéli sokkomból volt más, ami kizökkentett és újrasokkolt. A 36 éves nős Norbi írt nekem, aki megmagyarázta, hogy szerinte miért lenne egy szűz lánynak pont jó nős faszival kezdenie.

Én azt gondolom, hogy ez az önzőség felsőfoka, mert hogy szeretőnek lenni még sok fasz után is lelkileg megterhelő és hálátlan feladat, de legalább akkor már tudja az ember lánya, hogy mit választ. Egy szűz nő pedig mindenképpen érzelmeket köt az első szexuális partneréhez, még akkor is, ha csak egyéjszakás volt. Az mindig örök emlék marad.

Egy szűz lány-nős faszi szeretői kombó semmi másról nem szól, csakis a faszi egójáról, mert egyrészt tudja, hogy a kezdő kislány rajongani fog érte, másrészt el is dobhatja a szexuális kérdőjeleit magával kapcsolatban, mert hogy egy szűz kisasszonynak úgy sincs mihez viszonyítania. Alapból feltétel, hogy egy lány elvileg érzelmekkel adja oda magát egy férfinak, és mivel tudjuk, hogy a szeretőt tartó férfiak 99%-a nem válik el a szeretője kedvéért, egy ilyen kapcsolat csakis egyoldalú lehet. Csakis a szerető járhat pórul, mert bár az összes félrelépő férfi pont rossz házasságban él, éppen válik, és otthon már szex sincs, valamiért mégis marad. Mind. Nyilván mindegyik szeret szenvedni. Nyilván.

Szóval Norbi ezt írta:

Nekem az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy az ne kezdjen nős pasival, aki éppen az előtt áll, hogy szeretne végre megállapodni, és csak komoly kapcsolatban gondolkodik. Aki szórakozni akar, vagy egyszerüen nem akarja feladni még a szabadságát, az sokkal jobban jár ha olyasvalakivel kezd, aki nem független. És hidd el, vannak így páran mindkét nem résztvevöi között. Mert ugye ismerjük az előnyeit ha egy nős pasiba vagy férjezett asszonyba kötünk bele. De ha akarod, akkor szívesen leírom.

Azzal meg pláne nem értek egyet, hogy egy szűz lány ne kezdjen nős pasival. Miért ne? A nős pasik általában tapasztaltak, tudják mi kell ahhoz, hogy a nő is élvezze a szexet. 

Én meg meg annyit tennék hozzá, hogy ha a nős pasik annyira tudják, mi kell ahhoz, hogy egy nő élvezze a szexet, akkor azt miért nem otthon, asszonypajtinak bizonygatják? Egy szűz kislányt viszonylag könnyű megszédíteni, úgyhogy uraim, kezdjenek magukhoz méltókkal, és ott fitogtatni a fitogtatni valót. Egyébként meg ha szar a házassaguk, akkor ne félrebasszanak please, hanem legyenek bátrak és váljanak el. Pont. 

Dia is reagált a sok felvetésre, íme:

Még azt akartam írni, hogy kérdezték páran, hol vannak ezek a hollók, azaz mi? Máris hihetetlenül értékesek lettünk, mert szüzek vagyunk, holott ez csupán egy jellemzőnk. Azon belül azért elég különböző személyiségűek vagyunk. Lehet sokkal kibírhatatlanabbak, mint a ribancnak minősített lányok. Ráadásul én nem is vagyok 'fehér holló', azaz ritka madár. Többen vagyunk lányok, akiknek nem volt még senkink, de nem írjuk a homlokunkra. S kevés fiú van, akinek meg lehet úgy nyílni, hogy mindezt el merjük mondani. De nem csak ezt, bármi mást magunkról. A bizalom ritka kincs. S őszintén szólva, én kevés olyan fiúval találkoztam, akivel ez kiépült volna. S talán legtöbbször nem is az én zárkózottságom volt az oka, hanem egyszerűen őket nem érdekelte a személyiségem.

Dia nagyon köszöni a sok lelki támogatást, és ha valaki vágyat érez arra, hogy közelebbről is megismerje őt, nálam jelentkezzen please. Na nem azért, mert felcsaptam madamnak, hanem azért, mert nálam rejlik Dia elérhetősége. 

Nemrégiben Zitával azt firtattuk, hogy vajon van-e olyan férfi, aki nem tud érzelmek nélkül szexelni. Nos, jelentem, van. Alant Robi levele, aki ezt írta:

Jelentkezem. Ez amúgy egy mocskos nagy handicap, pedig az ember eleinte az ellenkezőjét hinné. Ugyanis az ilyen férfi, amíg nem érez úgy, nem fog szexuálisan közeledni a nő felé. Ehhez idő kell. Az idő pedig az, amit a nők férfiaknak nem adnak, legalábbis az elején nem. Ha nem közelít szexuálisan rövid időn belül, akkor a feltételezés az, hogy nem tetszik neki a nő (ettől a nő menekülőre fogja), vagy töketlen, mimóza, sérült stb. (ekkor is menekülőre fogja). És ez független attól, hogy a nő szexuálisan készen áll-e vagy sem, a férfi szexuális készenléte magától értetődő kell, hogy legyen. 

Engem őszintén meglepett Robi levele, és tény, hogy ha engem egy férfi nem akarna megdugni mondjuk a harmadik randi magasságában, akkor valóban menekülőre fognám. Mert hogy vagy meleg, vagy impotens, vagy pancser, vagy csak szimplán nem is jövök be neki annyira, hogy meg akarjon dugni. 

De Robi levelén felbuzdulva a jövőben ez nem így lesz. Már csak azért sem, mert közben anti-szexuális fogadalmat tettem magamnak. Nem fogok dugni április ötödikéig. Akkor sem, ha közben szerelembe esnék, meg akkor sem, ha mar szét fog vetni a vágy, hogy faszt lássak. 

Ez a fogadalmam, és magamat ismerve felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kibírom-e. Nem tudom, de ha gondolják, tippeljék meg.

Csók,

xLady

Képek: http://kacsusskezdetek.blogter.hu/page/3 www.konyves.blog.hu 

Közben mi meg épp egy ilyen fehér hollót keresünk, akivel kapcsolatot kezdeményezhetnénk. Hol rejtőznek ők? Hiszen nem kevesen keressük őket, mert nem ribancokat akarunk választani örök párnak.

Cimbalmos jó reggelt Kedveseim!

Meglepően sok reakció érkezett a 25 éves, szűz Dia levelére, amiben arról írt, hogy szinte már kellemetlenül érzi magát amiatt, hogy huszonötéves korára nem járt még benne farok. 

Volt olyan harmincas hölgy, aki megüzente neki, hogy ne aggódjon, anno ő is ebben a cipőben járt, volt olyan fiatalember, aki arra bíztatta Diát, hogy ne féljen attól, hogy ezt el kell majd mondania a leendő kedvesének, és volt olyan is, aki azt javasolta, hogy hozzuk össze Diát az ő harmincas, szintén szűz barátjával.

Én belegondolni sem merek, hogyan zajlana egy szűz-szűz dupla játszma, de inkább azt gondolom, hogy szerencsésebb lenne, ha Dia egy tapasztalt fiatalember karjaiban élné meg első szexuális élményét. Nyilván ezt nem mi döntjük el, hanem Dia, de jöjjenek most a támogató levelek, szépen, sorban. 

Íme az első a harmincas Abigéltől, aki ezt írta:

Abigél kedves levele után jöjjön most Erik, akinek a sorai elgondolkodtattak. Tényleg ilyen szomorú a helyzet a másik oldalon?

Szia xLady!

Épp most olvastam Dia levelét hozzád, ami igazán megkapó volt. S ép
ezért nem is értem. Van egy ilyen kedves lány aki a mai világban
tartja magát s szinte már úgy jön le a dolog mintha szégyelné, hogy
még nem volt egy, de több tucat pasija sem, akivel tartós kapcsolata
lehetett volna. Közben mi meg épp egy ilyen fehér hollót keresünk
akivel kapcsolatot kezdeményezhetnénk. Hol rejtőznek ők? Hiszen nem
kevesen keressük őket, mert nem ribancokat akarunk választani örök
párnak. Mint írtad neked is eddig 10 kapcsolatod volt s ennek
majdnem fele egyéjszakás. Ez még nem is kaland, sokkal
tivornyázottabbakat is ismerek, akik már csak arra is ugranak, hogy
megfogják a karjukat s elvigyék őket. Semmi tartás bennük. De olyannal,
ki tényleg tartaná magát még sose találkoztam. Manapság már versenyt
rendeznek abból, ki veszíti el előbb vagy, hogy kivel akarják.
Sajnálatos.

Miután kurvára elgondolkodtam Erik sorain, arra jutottam, hogy akkor mégis csak igaza volt Mamikámnak, amikor azt mondta, hogy ha az első héten baszok a friss kandúrral, ne lepődjek meg, ha tovább nem érdeklem please. Bár valójában így még sosem jártam, de Erik levele szerint azért mégis csak van abban valami, hogy egy nőnek igenis legyen tartása.

Miközben ezen morfondírozom, idepattintom Máté levelét is, aki beajánlotta a spanját. Íme:

Harmincas faszi vagyok, a barátaim közül többen még szüzek. Nagyon fura szituáció, mert többünknek is mindig volt állandó kapcsolata, vagy csak jöttek mentek a lányok. A barátaim korombéliek, egyébként róluk annyit érdemes tudni, hogy nagyon jó fejek, normálisak, jó állásokkal, jó fizuval, jó humorral, de mégis egy dolog hiányzik belőlük: a kezdeményező készség. 

Én hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja az igazit, de áldozatokra szükség van. Dia esetében azért elgondolkodnék, hogy mi lehet a baj, amellett, hogy gátlásos és fél a következményektől, hogy mi lesz ha kiderül, hogy még szűz. Esetleg a külső, azon tud változtatni, esetleg stílus azon is, a belső még akár azon is. Viszont én is csak azt tudom ajánlani, hogy találja meg előbb az első igazit és akkor bújjon ágyba az illetővel. Az exem úgy vesztette el a szüzességét, hogy lement buliba és összejött valakivel, de nem emlékezett ki volt az és utólag belátta, hogy hülyeség volt így megtörténnie. Összefoglalva, vannak még fehér hollók fiúkban is. Legyünk kerítők és hozzuk össze haverommal Diát! 

Azon gondolkodom, hogy van-e olyan, hogy újrajátszás. Ha már lefeküdtem valakivel, nyilván meg nem történtté nem tehetem, de vajon van-e olyan, hogy egy megvolt kannal direkt nem fekszem le jó sokáig csak azért, hogy fokozzam az izgalmakat. Van ilyen? Azt hiszem, Princeszel kipróbálom. 

Csók,

xLady