Pont olyan szemekkel nézett rám akkor az emeletről, hogy én teljesen bezsebeltem, hogy aham, az enyém vagy. De akkor még nem is sejtettem, hogy valójában én már akkor örökre és végérvényesen belezúgtam Christian Al-Shawkyba.
Borvirágos jó reggelt Kedveseim!
Ma éjjel egész álmomban fogadóóráztam, meg Christianoztam, így azt hiszem, nem csoda, ha a reggelem is ilyen mámorban telik. Éppen ezért nagyon sok idő után újra a Christianos zenéimet hallgatom, és bizony ezeket annak idején, a válás után annyira kihallgattam, hogy már cseppet sem fájnak a feltörő emlékek.
Sokkal inkább életem legédesebb pillanataira emlékeztetnek. Például az első randinkra, amikor az autóban egy fiatalember nyekergett jó hangosan, én meg megkérdeztem Christiantól, hogy miről nyávog a fiatalember. Erre Christian elnevette magát, és fordítani kezdett. Hogy hol vagy szerelmem, mert nem vagy mellettem, és hiányzol.
Én meg ahamoztam, és lányos zavaromban úgy tettem, mint ha nem is kérdeztem volna semmit. Aztán hetekkel később, mikor már nyeregben voltam, és tudtam, hogy mi együtt leszünk forever, egyik este rácsörögtem Christianra, hogy mi újság, merre van, és mit csinál éppen.
Közben Christiannak természetesen fogalma sem volt róla, hogy én tőle két saroknyira éppen felé tartok. Szóval telefonon beszélünk, elmondja, hogy otthon teng, épp valamit főz, és hogy én merre járok.
Erre csak annyit mondtam, hogy nézz ki az ablakon, letettem a telefont, majd felcsaptam a nyávogó fiatalembert az autóban, és már ordított is a hol vagy szerelmem, mert nem vagy mellettem, és hiányzol.
Christian kinyitotta az ablakot, és felnevetett, miközben szerelmes szemekkel nézett rám. Én meg szerelmes szemekkel mosolyogtam rá vissza az autóból. Pont olyan szemekkel nézett rám akkor az emeletről, hogy én teljesen bezsebeltem, hogy aham, az enyém vagy. De akkor még nem is sejtettem, hogy valójában én már akkor örökre és végérvényesen belezúgtam Christian Al-Shawkyba.
Aztán Christian leszaladt az autóhoz, kiszedett belőle, megcsókolt, és megölelgetett, aztán felinvitált magához. Én meg nem akartam zavarkodni, így megköszöntem, nem mentem fel, és fájó szívvel ugyan, de hazamentem.
Emlékszem, mikor hazaértem, konkrétan rózsaszín szívecskéket láttam repkedni mindenfelé. Bárhova is néztem, a szivecskék mindenhol ott voltak, és mindegyikbe egy és ugyanazon név volt írva: Christian Al-Shawky.
Szóval Christiannal nagyon sok ehhez hasonló huncut és szerelmes kis élményünk volt, és mindegyiknél szárnyaltam, miközben fel sem merült bennem, hogy valaha is elveszíthetem ezt a számomra tökéletes férfit.
Imádtam a bőrét, a szemeit, a száját, a seggét, meg azokat a nagyon szexi anyajegyeit. Pontosan tudtam, hol van a testén anyajegy, és még abból is volt kedvencem. Szóval azt hiszem, őszintén rajongtam az én volt férjecskémért, akivel érdekes módon a napokban magunkhoz képest sokat beszélgettem.
Tegnap azon gondolkodtam, hogy bassza meg, lehet, azért nem blogoltam még Christianról és a szerelmi életünkről, mert attól féltem, hogy ha visszajönnek az emlékek, akkor én újra ráeszmélek, hogy valójában én még mindig őt szeretem, csak mivel tudom, hogy sosem leszünk újra együtt, ezért jól ráfeküdtem, hátha úgy nem jön elő.
És van ebben valami kérem, mert mióta Christian megkérdezte, hogy szerintem képesek lennénk-e újra nekifutni, azóta én egy kicsit úgy érzem magam, mint egy szárnyaló tini, és a szívem néha néha újra nagyokat dobban, when thinking about him.
Viszont tudom, hogy egy annyira az egójába szorult embernek, mint ő kőkemény küzdelem egyáltalán szóba állnia velem a történtek után. Ezért én tegnap úgy gondoltam, hogy jófej leszek, és fogtam az egyik fényképemet, rászerkesztettem a bocsánatkérő szövegemet, hogy elbasztam, sajnálom, és hogy please forgive me Candy, meg teleszórtam nedves szivecskékkel, és elküldtem neki.
Bár fizikailag nem, de lelki szemeimmel láttam Christian arcát, aki hirtelen zavarba jött, és azt mondta, hogy ha nem bocsátott volna már meg nekem, akkor egyáltalán szóba se állna velem. Én meg nem akarok arcoskodni, és azt mondani, hogy nyilván ki se bírná, inkább csak annyit mondok, hogy érzem, hogy legbelül ezen azért még nem tudott átlépni, és hogy nekem ez nagyon fontos.
Aztán valami történik, és Christian szivecskéket, meg csókokat kezd küldözgetni, és azt mondja, ne aggódjak. Hmm.
Aztán meg erősen célozgat arra, hogy akkor áprilisban leápolna. Aztán meg elkezdi szívni a véremet, hogy megtanultam-e már rendesen török rizst főzni. Én meg erősködöm, hogy meg, mire ő azt mondja, hogy ezt a távolból csak akkor hiszi el, ha Mamikám mondja. Mert hogy különös cinkosság volt az övék.
Aztán azt mondja, hogy majd ő segít. És hogy tisztán emlékszik rá, hogy utoljára maszimot főztem neki.
Aztán megkérdezi, hogy ugye, tart még a fogadalmam. És hogy látott a társkereső oldalon. Én meg azt mondom, hogy igen, tart, és igen, fent vagyok.
Viszont érdekes módon mióta újra csacsogok Christiannal, egy kicsit úgy érzem, hogy annyira már nem is érdekes a tarskeresősdi. És mivel most arra kellene fókuszálnom, hogy elérjem, hogy Christian újra bízzon bennem, lehet, le is szedem magam az oldalról. Mert hogy baszópajtira most nincs szükségem, új kandúrral ismerkedni meg nem biztos, hogy korrekt most, amikor újra belémköltözött egy kicsit a volt férjem.
Az egyik engem olvasó fiatalember leegyszerűsítette a történetet, és ezt írta:
Még annyit akartam mondani, hogy neked az a peched, hogy Christiannal 10 évvel korábban találkoztál, mint kellett volna. Úgy tűnik, akkor még nem voltál rá érett, vagy nem voltatok érettek egymásra. Ez pech.
És tényleg. Olyanok voltunk, mint két faltörő kos, akik nagyon jól elszórakoztatták egymást, viszont amint egymásra feszültek, kő kövön nem maradt. Sokat regéltem már arról, hogy egy potenciális kandúrral akkor állunk össze, ha a bennünk lévő három döntéshozó egyöntetűen úgy dönt, hogy igen, ez kell nekem.
Ez pedig a szívünk, ami érzi, hogy virágzik a másik közelében, a testünk, ami szikrákat szór a másik érintésétől, és az agyunk, ami racionálisan is azt mondja, hogy igen, ez kell nekem.
Ez volt nekem Christian, akinek az érintésétől még évekkel később is bármikor libabőrös lettem, és aki nagyon élvezte ezt a privilégiumot. Sokszor szivatott is vele, hogy direkt megcirógatta mondjuk a karomat, majd pedig fuldoklott a saját nevetesétől, hogy ilyen a világon nincs.
És egyébként tényleg. Bár azóta sok faszi járt bennem, valahogy egyiknél sem volt meg ez a három együtt. Ezelnél a szív, és test klappolt, de az agyam nem nyugodott le, egészen a végéig. Christiannal egyformán voltunk okosak, fél szavakból és nézésekből értettük egymást, többször mentettük ki egymást kellemetlen szitukból úgy, hogy a másikra néztünk, és vettük a lapot, hogy mi a helyzet. Egy rugóra járt az agyunk, így tényleg tudtuk, mire gondol a másik.
Cinkosok is voltunk, és ez bennem pont akkor kezdett megborulni, amikor először próbált meg hülyének nézni. Mivel még mindig tudtam minden gondolatát, így nehéz volt benyelnem, ha át akart verni. És ezt bizony nem is tudtam benyelni. Azt hiszem, valahol itt kezdődött a mi válashoz vezető, rögös utunk.
Akkor még én sem tudtam, hogy nem kell minden faszságra felülni, és nem kell mindent halálosan komolyan venni. Christian a legelején azt mondta, hogy az eszemet azt különösen szereti. Hogy fél szavakból is értem őt, és hogy pont olyan fricskásan gondolkodom, mint ő. A sors fintora, hogy a válásunk előtt meg pont ez készítette ki. Hogy azt érezte, nem talál rajtam fogást, egyszerűen átverhetetlen vagyok.
Nyilván ez nem kellemes egyetlen férfinak sem, mert rögvest úgy érzi magát, mint ha egy parancsnok mellett tengetné a mindennapjait. Én meg csak azt mondtam, hogy kedvesem, ha át akarsz verni, akkor legalább úgy csináld, hogy én meg se sejtsem, ne úgy, hogy egy lépéssel mindig előtted járok.
Szóval pakoltunk szart mindketten ebbe a történetbe, aztán meg annyira erőlködtünk, hogy végül kifingtunk és feladtuk.
De kellett ez ahhoz, hogy sokat változzunk. Mindketten. És hogy mit hoz a jövő, azt csak ott fent tudják, ahol az meg vagyon írva.
Csók,
xLady
kepek: www.junebugweddings.com, www.illustratedromance.com
Utolsó kommentek