Azt a kurva mindenit!

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Na. Én pont így vagyok az exem-nagyszerelmem Christiannal. Bár csúnyán fingattuk egymást éveken keresztül, házasságon, szakításon, kilométereken és országokon át, egy kicsit olyan ő nekem, mint egy örök bútordarab, amit ha az ember le is pakol a pincébe, vagy fel a padlásra, néha-néha azért belebotlik, ha arrajár, és mielőtt kidobná azt, elmelankóliázik rajta és inkább azt mondja, ráér még kirakni. 

Szóval Christian az én örök bútordarabom, és miután a múltkor rajtam kérte számon, hogy miért nem tud tőlem még mindig megszabadulni, úgy gondolom, én is az vagyok neki. Nyilván fizikailag már régen nem vagyok mellette nap, mint nap, így ha ő mégis úgy érzi, hogy nem tud tőlem szabadulni, akkor valószínűleg benne rejtőzöm továbbra is.

Christian nem az a fajta, aki mondjuk kimondaná, ha hiányzom, sokkal inkább célozgat rá, én meg ha ügyes vagyok, megértem. A kérdés az, hogy szeretek-e ügyeskedni. Annyira azért nem.

Nem baj, ha nem beszélünk napokig, hetekig, vagy hónapokig, nem baj, ha azt sem tudjuk, a másik él-e még, vagy sem, mert már megszoktuk, hogy előbb, vagy utóbb úgy rendeznek minket odafent, hogy a világ valamelyik nagy városában, és annak valamelyik éttermében, vagy kávézójában egyszer csak váratlanul szembejövünk egymással. 

Így volt ez már sokszor, mindegy volt, én kivel voltam, vagy ő, bár tény, hogy szerencsére ő mindig egyedül volt éppen akkor, amikor összefutottunk, így legalább nekem nem kellett arcon csapva bemutatkoznom az új kedvesének.

Egy házasságban azért elég alaposan megismeri az ember a másikat, nem csak a napközbeni szép mosolyt látja, hanem a reggeli elcsúszott arcot is, meg nem csak a gőzölgő kávé illatát osztják meg egymással, hanem az utána következő készülődését is.

Szóval nem sok titok marad pár év együttélés után, de tény, hogy a szörnyek csak a válás után jönnek elő a pincéből. Akkor jön csak az igazi fingatás, az alázás, meg a sértegetés, és ha nem kellően óvatos az ember, örök életre megbánható döntéseket hoz.

Így volt ez velem is. Évekig csak tűrtem és tűrtem, majd pedig végső fájdalmamban úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább, és elválok Christiantól. A szívem darabokra szakadt, mert nem azért váltam el tőle, mert már nem szerettem, hanem azért, mert azt hittem, ha elválok, többet nem bánthat. Nyilván nem fizikai bántalmazásról beszélek of course, Christian természetesen soha, egy ujjal sem nyúlt hozzám. 

Szóval elváltam, és búcsúajándékként úgy tekertem meg Christian tökeit, hogy közben egy ujjal sem nyúltam hozzájuk. Pontosan tudtam, hol volt a leggyengébb pontja, és gusztustalan módon oda is nyúltam. A szopatás olyan frappánsan sikeredett, hogy amikor Christian megtudta az igazságot, kevésen múlott, hogy nem kapott idegösszeroppanást. Én meg rohantam volna bocsánatért, de késő volt, látni sem akart. Csak azt üvöltötte, hogy most boldog vagyok-e, hogy kicsináltam, és hogy ha eltakarodik az országból is, akkor megnyugszom-e. 

Együtt töltött éveink során egyetlen egyszer láttam őt sírni. Moziban voltunk, és arról szólt a film, hogy az apa ezer kilométerekre él gyermekeitől, és azok is egymástól. És hogy mindegyik hazugságban él, és emiatt csak a kötelező hálaadásra mennek haza, egy évben egyszer. A film utolsó jelenete arról szól, hogy az egész család együtt ül az asztalnál szeretetben és már titkok nélkül. Nagyon megindító jelenet volt, ami valahogy tényleg arról szólt, hogy a családdal töltött perceknél nincs értékesebb dolog a világon. Én már majdnem könnyeztem, amikor Christianra néztem, és azt láttam, hogy csordogálnak a könnyei, ő meg úgy tesz, mint ha nem is így lenne. 

Mikor kiértünk a kocsihoz, rákérdeztem, ő felengedett, a szívem majd megszakadt érte, és megtudtam, az bántja, hogy hosszú évek óta távol él a családjától és most esett le neki, hogy ha bármi történik mondjuk az édesanyjával odahaza, akkor nem tud csak úgy hazaugrani egy óra alatt. Leesett neki, hogy nagyon távol van, és hogy lemarad a családja mindennapjairól. 

Hiába voltam itt neki én, és az én családom, és hiába imádták egymást, az azért mégsem ugyanaz. Így megvigasztaltam, hogy az én szüleim is pont úgy szeretik, mint a sajátjai, rólam meg nem is beszélve. Itt végre elmosolyodott, én össze-vissza csókolgattam az arcát, és emlékszem, azt kívántam magamban, bár átvehetném a fájdalmát. 

Aztán az az este már csak róla szólt, én vezettem haza, otthon teát főztem neki, és mindent megtettem azért, hogy jobban érezze magát.

Imádtam őt. A kislábujjától az utolsó hajszáláig ismertem minden porcikáját, és nem érdekelt, mi volt ferde, vagy egyenes, pont úgy szerettem mindenét, ahogy teremtetett. Volt olyan is, hogy szex után vicceskedtünk, és én elkezdtem ásványvízzel locsolni őt előbb az üvegből, majd pedig a számból. Ő meg hirtelen felpattant, kikapta az üveget a kezemből, ivott belőle, majd szétnyitotta a lábaimat, és a vizet a pucér testemre spriccelte. Sírtunk a nevetéstől, és emlékszem, hogy akkor nekem ez természetes volt, és cseppet sem gondoltam arra, hogy belehalnék, ha ezt az embert elveszíteném.

Többek között ezért is vágott úgy arcon a válásom, hogy szinte magamról sem tudtam. Totális kifingás volt. Az álmatlanul átsírt ejszakák csak az alapozást jelentették, és gyakorlatilag minden porcikámmal azt éreztem, hogy az életem semmit sem ér Christian nélkül. Szó szerint a mindenem volt, így amikor elveszítettem, valóban a mindenemet veszítettem el. Na többek között ezért is fogadtam meg, hogy soha többet nem nem hagyom, hogy valaki a mindenem legyen. 

Szóval fingattam, elváltam, aztán meg kikészültem. Christiant úgy szíven ütötte az én frappáns, de aljas fingatásom, hogy azt a mai napig sem tudta még nekem megbocsátani. Bocsánatot kértem már, szóban meg is bocsátott nekem, de bármikor is beszéljünk, a mai napig nincs olyan, hogy ezt ne hozná szóba valamilyen formában. 

És így volt ez ma is. Ráirtam, hogy megkérdezzem, mikor jön Pestre legközelebb, mire mondta, hogy elvileg áprilisban. Majd egyből megkérdezte, hogy de miért. Én meg mondtam neki, hogy mert találkozni akarok vele. Ő meg csak annyit kérdezett, hogy kint, vagy bent? Én meg azt mondtam, hogy a kettő között. 

És itt megindult a lavina, már hahotáztunk is, majd pedig megjegyezte, hogy by the way, feltűnt-e nekem, hogy az utolsó pár látogatásakor nem szexeltünk. Mondtam, hogy igen, kérdeztem, hogy direkt volt-e, majd arcoskodva jelezte, hogy nem, csak nem biztos, hogy jutott volna rám anyag a heréiből. 

Erre én elmondtam neki az antiszexuális fogadalmamat, mire ő hangsúlyosan és nagy betűkkel közölte, hogy ő tudja, hogy neki, meg a farkának még akkor sem tudnék ellenállni, ha már járni sem tudnék. Megkérdeztem, hogy ebben vajk miert ilyen biztos, mire közölte, hogy mert úgy ismer, mint a tenyerét. 

Miközben azon gondolkodtam, hogy na pont ez hiányzik, Christiannak enyhült az arcoskodása, de azért még bedobta, hogy van egy jó ötlete a blogomhoz. Megkérdezte, hogy még mindig benne lennék-e egy hármasban. És hogy emlékszem-e rá, mikor heteken át ezzel fűztem, hogy vegyünk be egy harmadikat egy este erejéig. És hogy a mai napig nem tudja a választ, hogy én akkor ezt komolyan gondoltam-e, vagy csak őt teszteltem.

Én meg megmondom neki, hogy tényleg szerettem volna, de rájöttem, hogy szerelemmel ilyet nem szabad, így ejtettem a témát. Most meg, hogy fogadalmat tettem, sajnos pont nem erre vágyom.

Aztán Christian stílust vált, és megkérdezi tőlem, hogy most mit gondolok róla? Hogy szerintem lenne-e értelme újra megpróbálnunk. És hogy ő bármikor mellettem van, de valamiért nem tudja félretenni azt, amit tettem vele, és így nagyon nehéz újra közelednie felém. De hogy szerintem menne-e. Hogy tudnánk-e újra úgy együtt lenni, mint annak idején. Mire én azt mondom, hogy ha oda a bizalom, akkor tényleg baszhatjuk.

Aztán nosztalgiázni kezdünk a vicces utazásainkról, meg szexeléseinkről, én már sírok a nevetéstől, és minden jel arra utal, hogy a világ másik végén ő is épp ezt teszi. 

Aztán azt mondja, hogy baszódjak meg egyébként nyugodtan. Hogy a faszért kellett ezt csinálnom, és hogy a faszért vagyunk most így, ahogy. Aztán megkérdezi, hogy őszinte vagyok-e vele. Én meg elmesélem neki a sztorit, hogy pont nemrégiben mondtam azt valakinek, hogy meglepő módon Christian az egyetlen férfi az életemben, akivel őszintén tudok beszélni barmiről és bármikor. 

Aztán nem akarja elhinni az antiszexuális fogadalmamat, megkérdezi, hogy még a kis pajtás vibrátoromat sem engedem-e minusz húsz centi közelségbe. Én meg megmondom, hogy nem. Mert most először nem faszhiányom van. Ő meg azt mondja, hogy áprilisban, amikor jön, akkor egyébként nyugodtan megtörhetem a fogadalmam. Meg hogy egyébként nem is kell harmadik, én is tökéletesen elég leszek neki.  Majd hozzáteszi, hogy my sexy lady. 

Belőlem meg majdnem hirtelen kiszalad, hogy bárcsak az lehetnék, de inkább elmesélem neki, hogy mostanában, amikor a négyes-hatoson haladok el a volt lakásunk előtt, milliószor eljátszom a fejemben, hogy mit nem adnék azért, ha most úgy mehetnék haza, mint annak idején. Hogy nem az üres lakás várna, hanem a férjem. És hogy milyen faramuci ez az egész, még ennyi év után is.

Aztán megszakadunk. De nem a nevetéstől. 

Csók,

xLady

kepek: www.socialseduction.com, www.firstworldfacts.com, http://www.empireclaims.co.uk/blog/index.php/desperate-man-pays-360-times-original-loan-tries-suicide-loses-home/