Azt a kurva mindenit!

És a másik oldalon ott van a sok baszatlan nő, aki papucsot csinál a pasijából, utána meg sopánkodik, hogy az nem elég férfi.

Szép jó reggelt Kedveseim! 

Ma reggel pont olyan érzéssel ébredtem, mint eddig mindig, amikor külföldre költöztem és ébredtem meg ott az első reggel. Van annak valami zamata, amikor külföldön ébred az ember, talán másként süt a Nap egy kicsit, vagy más szagú a levegő, vagy csak szimplán az egész olyan felnőttes, amikor hirtelen Mami és Papi nincs fél órányi távolságban. Nem tudom, de bármikor is éltem külföldön, az első reggel mindig ugyanolyan szagú volt mindenhol. Tettrekészen és bátran keltem ki az ágyból, mert tudtam, mi a cél, és valahogy nem volt bennem kérdés sem. 

Na pont ilyen érzésekkel keltem ma reggel, és mivel külföldön kurvára nem vagyok, ezért csak arra tudok gondolni, hogy bennem alakul valami változás. Érdekes, hogy négy hét szexmegvonás után már nincsenek hirtelen feltörő szexuális vágyaim, kezdek egy aszexuális békához hasonlítani. Bár tény, hogy napok óta idegroncs vagyok, és néha, amikor elborul az agyam, azon gondolkozom, mit kéne földhöz baszni. 

Miközben baszatlanul sétálgatok az utcán, és nézem a körülöttem lévő embereket, azon gondolkodom, hogy eszméletlenül jól esik most szürkének maradni a tömegben, és senkinek sem feltűnni. Jól esik, hogy átsuhannak rajtam a tekintetek, és érdekes, hogy egyértelműen a baszatlanság miatt csökkent az önbizalmam is. 

Például jelenlegi állapotomban eszembe nem jutna kikezdeni bármilyen Don Juan kiskandúrral, vagy csábító ribancot játszani. Biztos vagyok abban, hogy mindezt a baszatlanság okozza, mert bármikor volt egy kandúr az oldalamon, aki esténként faszán lekezelt, én másnap mindig büszkén, magamat kihúzva közlekedtem a tíz centis sarkaimon és száz százalékosan tisztában voltam a vonzerőmmel. Lehet, hogy ez arcoskodásnak tűnik, de azért lássuk be, mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy milyen prédákra érdemes vadásznia, ergo mindenki tudja, hogy az aktuális próbálkozása könnyű zsákmány, vagy esetleg magas léc lesz.

Próbálom figyelni a testi és lelki változásaimat így, hogy négy hete nem dugtam. Én, akinek a szex lételeme. És arra jöttem rá, hogy kezdek befelé fordulni, sokkal zárkózottabb vagyok, mint amikor esténként faszán megdöngetnek. 

Összeállt az a kép is közben, hogy a jó szexpartner teljesen leuralja a kapcsolatát. Magyarul ha egy nő puncija eget rengető, akkor az oda teszi a kanját, ahová csak akarja. Eddig akárhány párocskát láttam, és tudtam valamicskét is a szexuális életükről, teljesen egyértelmű volt, hogy az a fél, akié az utolsó szó a hétköznapokban, az überszuper az ágyban is. Legalábbis a párjának. 

És a másik oldalon ott van a sok baszatlan nő, aki papucsot csinál a pasijából, utána meg sopánkodik, hogy az nem elég férfi. Egyértelműen kiderül egy nézésből, hogy a párocska stimmel-e az ágyban, vagy inkább csak maszatolnak üres perceikben. 

Például ha egy nő lekezelően beszél a párjáról, és folyamatosan elégedetlenkedik vele, teljesen biztos, hogy bár szétteszi neki a lábát esténként, emberesen megbaszva még nem volt. 

Én meg erre azt mondom, hogy ilyen kapcsolatot inkább nem kérek, köszönöm. Viszont tény, hogy bár kezdek a testemre egyfajta templomként tekinteni, és nem érzek semmilyen vágyat a vonzerőm fitogtatására, a feszültség egyre nő bennem, és érzem, hogy valahol le kell azt vezetnem. Úgyhogy azt hiszem, ma futok egyet.

Mert ha már megfogadtam, megtartom, hogy április ötödikéig nem kupakolok. Már most is izgalmas elképzelni, milyen lesz, ha újra férfi kéz érinti majd a bőrömet, hogy milyen lesz újra csókolózni, és milyen lesz újra megnyitni a puncimat. De mivel még mindig nem csak egy oltári baszásra vágyom, így nem hagyom, hogy becsavarjon bármilyen hirtelen felindulásból jött ördögi vágy, és nem hagyom, hogy faszra üljek addig, amíg szét nem feszülök egy érintésért. 

És közben veszettül próbálok arra is figyelni, nehogy bent ragadjak ebben a mimózaságban. Mert az ugye nem én lennék. 

Csók,

xLady

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Van az úgy, hogy az ember nem tudja pontosan, mi köti a másikhoz, csak egyszerűen azt érzi, hogy az élete része, és olyan, mint ha nem csak öt-tíz, vagy húsz, hanem ezer éve ismerné a másikat.

Na. Én pont így vagyok az exem-nagyszerelmem Christiannal. Bár csúnyán fingattuk egymást éveken keresztül, házasságon, szakításon, kilométereken és országokon át, egy kicsit olyan ő nekem, mint egy örök bútordarab, amit ha az ember le is pakol a pincébe, vagy fel a padlásra, néha-néha azért belebotlik, ha arrajár, és mielőtt kidobná azt, elmelankóliázik rajta és inkább azt mondja, ráér még kirakni. 

Szóval Christian az én örök bútordarabom, és miután a múltkor rajtam kérte számon, hogy miért nem tud tőlem még mindig megszabadulni, úgy gondolom, én is az vagyok neki. Nyilván fizikailag már régen nem vagyok mellette nap, mint nap, így ha ő mégis úgy érzi, hogy nem tud tőlem szabadulni, akkor valószínűleg benne rejtőzöm továbbra is.

Christian nem az a fajta, aki mondjuk kimondaná, ha hiányzom, sokkal inkább célozgat rá, én meg ha ügyes vagyok, megértem. A kérdés az, hogy szeretek-e ügyeskedni. Annyira azért nem.

Nem baj, ha nem beszélünk napokig, hetekig, vagy hónapokig, nem baj, ha azt sem tudjuk, a másik él-e még, vagy sem, mert már megszoktuk, hogy előbb, vagy utóbb úgy rendeznek minket odafent, hogy a világ valamelyik nagy városában, és annak valamelyik éttermében, vagy kávézójában egyszer csak váratlanul szembejövünk egymással. 

Így volt ez már sokszor, mindegy volt, én kivel voltam, vagy ő, bár tény, hogy szerencsére ő mindig egyedül volt éppen akkor, amikor összefutottunk, így legalább nekem nem kellett arcon csapva bemutatkoznom az új kedvesének.

Egy házasságban azért elég alaposan megismeri az ember a másikat, nem csak a napközbeni szép mosolyt látja, hanem a reggeli elcsúszott arcot is, meg nem csak a gőzölgő kávé illatát osztják meg egymással, hanem az utána következő készülődését is.

Szóval nem sok titok marad pár év együttélés után, de tény, hogy a szörnyek csak a válás után jönnek elő a pincéből. Akkor jön csak az igazi fingatás, az alázás, meg a sértegetés, és ha nem kellően óvatos az ember, örök életre megbánható döntéseket hoz.

Így volt ez velem is. Évekig csak tűrtem és tűrtem, majd pedig végső fájdalmamban úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább, és elválok Christiantól. A szívem darabokra szakadt, mert nem azért váltam el tőle, mert már nem szerettem, hanem azért, mert azt hittem, ha elválok, többet nem bánthat. Nyilván nem fizikai bántalmazásról beszélek of course, Christian természetesen soha, egy ujjal sem nyúlt hozzám. 

Szóval elváltam, és búcsúajándékként úgy tekertem meg Christian tökeit, hogy közben egy ujjal sem nyúltam hozzájuk. Pontosan tudtam, hol volt a leggyengébb pontja, és gusztustalan módon oda is nyúltam. A szopatás olyan frappánsan sikeredett, hogy amikor Christian megtudta az igazságot, kevésen múlott, hogy nem kapott idegösszeroppanást. Én meg rohantam volna bocsánatért, de késő volt, látni sem akart. Csak azt üvöltötte, hogy most boldog vagyok-e, hogy kicsináltam, és hogy ha eltakarodik az országból is, akkor megnyugszom-e. 

Együtt töltött éveink során egyetlen egyszer láttam őt sírni. Moziban voltunk, és arról szólt a film, hogy az apa ezer kilométerekre él gyermekeitől, és azok is egymástól. És hogy mindegyik hazugságban él, és emiatt csak a kötelező hálaadásra mennek haza, egy évben egyszer. A film utolsó jelenete arról szól, hogy az egész család együtt ül az asztalnál szeretetben és már titkok nélkül. Nagyon megindító jelenet volt, ami valahogy tényleg arról szólt, hogy a családdal töltött perceknél nincs értékesebb dolog a világon. Én már majdnem könnyeztem, amikor Christianra néztem, és azt láttam, hogy csordogálnak a könnyei, ő meg úgy tesz, mint ha nem is így lenne. 

Mikor kiértünk a kocsihoz, rákérdeztem, ő felengedett, a szívem majd megszakadt érte, és megtudtam, az bántja, hogy hosszú évek óta távol él a családjától és most esett le neki, hogy ha bármi történik mondjuk az édesanyjával odahaza, akkor nem tud csak úgy hazaugrani egy óra alatt. Leesett neki, hogy nagyon távol van, és hogy lemarad a családja mindennapjairól. 

Hiába voltam itt neki én, és az én családom, és hiába imádták egymást, az azért mégsem ugyanaz. Így megvigasztaltam, hogy az én szüleim is pont úgy szeretik, mint a sajátjai, rólam meg nem is beszélve. Itt végre elmosolyodott, én össze-vissza csókolgattam az arcát, és emlékszem, azt kívántam magamban, bár átvehetném a fájdalmát. 

Aztán az az este már csak róla szólt, én vezettem haza, otthon teát főztem neki, és mindent megtettem azért, hogy jobban érezze magát.

Imádtam őt. A kislábujjától az utolsó hajszáláig ismertem minden porcikáját, és nem érdekelt, mi volt ferde, vagy egyenes, pont úgy szerettem mindenét, ahogy teremtetett. Volt olyan is, hogy szex után vicceskedtünk, és én elkezdtem ásványvízzel locsolni őt előbb az üvegből, majd pedig a számból. Ő meg hirtelen felpattant, kikapta az üveget a kezemből, ivott belőle, majd szétnyitotta a lábaimat, és a vizet a pucér testemre spriccelte. Sírtunk a nevetéstől, és emlékszem, hogy akkor nekem ez természetes volt, és cseppet sem gondoltam arra, hogy belehalnék, ha ezt az embert elveszíteném.

Többek között ezért is vágott úgy arcon a válásom, hogy szinte magamról sem tudtam. Totális kifingás volt. Az álmatlanul átsírt ejszakák csak az alapozást jelentették, és gyakorlatilag minden porcikámmal azt éreztem, hogy az életem semmit sem ér Christian nélkül. Szó szerint a mindenem volt, így amikor elveszítettem, valóban a mindenemet veszítettem el. Na többek között ezért is fogadtam meg, hogy soha többet nem nem hagyom, hogy valaki a mindenem legyen. 

Szóval fingattam, elváltam, aztán meg kikészültem. Christiant úgy szíven ütötte az én frappáns, de aljas fingatásom, hogy azt a mai napig sem tudta még nekem megbocsátani. Bocsánatot kértem már, szóban meg is bocsátott nekem, de bármikor is beszéljünk, a mai napig nincs olyan, hogy ezt ne hozná szóba valamilyen formában. 

És így volt ez ma is. Ráirtam, hogy megkérdezzem, mikor jön Pestre legközelebb, mire mondta, hogy elvileg áprilisban. Majd egyből megkérdezte, hogy de miért. Én meg mondtam neki, hogy mert találkozni akarok vele. Ő meg csak annyit kérdezett, hogy kint, vagy bent? Én meg azt mondtam, hogy a kettő között. 

És itt megindult a lavina, már hahotáztunk is, majd pedig megjegyezte, hogy by the way, feltűnt-e nekem, hogy az utolsó pár látogatásakor nem szexeltünk. Mondtam, hogy igen, kérdeztem, hogy direkt volt-e, majd arcoskodva jelezte, hogy nem, csak nem biztos, hogy jutott volna rám anyag a heréiből. 

Erre én elmondtam neki az antiszexuális fogadalmamat, mire ő hangsúlyosan és nagy betűkkel közölte, hogy ő tudja, hogy neki, meg a farkának még akkor sem tudnék ellenállni, ha már járni sem tudnék. Megkérdeztem, hogy ebben vajk miert ilyen biztos, mire közölte, hogy mert úgy ismer, mint a tenyerét. 

Miközben azon gondolkodtam, hogy na pont ez hiányzik, Christiannak enyhült az arcoskodása, de azért még bedobta, hogy van egy jó ötlete a blogomhoz. Megkérdezte, hogy még mindig benne lennék-e egy hármasban. És hogy emlékszem-e rá, mikor heteken át ezzel fűztem, hogy vegyünk be egy harmadikat egy este erejéig. És hogy a mai napig nem tudja a választ, hogy én akkor ezt komolyan gondoltam-e, vagy csak őt teszteltem.

Én meg megmondom neki, hogy tényleg szerettem volna, de rájöttem, hogy szerelemmel ilyet nem szabad, így ejtettem a témát. Most meg, hogy fogadalmat tettem, sajnos pont nem erre vágyom.

Aztán Christian stílust vált, és megkérdezi tőlem, hogy most mit gondolok róla? Hogy szerintem lenne-e értelme újra megpróbálnunk. És hogy ő bármikor mellettem van, de valamiért nem tudja félretenni azt, amit tettem vele, és így nagyon nehéz újra közelednie felém. De hogy szerintem menne-e. Hogy tudnánk-e újra úgy együtt lenni, mint annak idején. Mire én azt mondom, hogy ha oda a bizalom, akkor tényleg baszhatjuk.

Aztán nosztalgiázni kezdünk a vicces utazásainkról, meg szexeléseinkről, én már sírok a nevetéstől, és minden jel arra utal, hogy a világ másik végén ő is épp ezt teszi. 

Aztán azt mondja, hogy baszódjak meg egyébként nyugodtan. Hogy a faszért kellett ezt csinálnom, és hogy a faszért vagyunk most így, ahogy. Aztán megkérdezi, hogy őszinte vagyok-e vele. Én meg elmesélem neki a sztorit, hogy pont nemrégiben mondtam azt valakinek, hogy meglepő módon Christian az egyetlen férfi az életemben, akivel őszintén tudok beszélni barmiről és bármikor. 

Aztán nem akarja elhinni az antiszexuális fogadalmamat, megkérdezi, hogy még a kis pajtás vibrátoromat sem engedem-e minusz húsz centi közelségbe. Én meg megmondom, hogy nem. Mert most először nem faszhiányom van. Ő meg azt mondja, hogy áprilisban, amikor jön, akkor egyébként nyugodtan megtörhetem a fogadalmam. Meg hogy egyébként nem is kell harmadik, én is tökéletesen elég leszek neki.  Majd hozzáteszi, hogy my sexy lady. 

Belőlem meg majdnem hirtelen kiszalad, hogy bárcsak az lehetnék, de inkább elmesélem neki, hogy mostanában, amikor a négyes-hatoson haladok el a volt lakásunk előtt, milliószor eljátszom a fejemben, hogy mit nem adnék azért, ha most úgy mehetnék haza, mint annak idején. Hogy nem az üres lakás várna, hanem a férjem. És hogy milyen faramuci ez az egész, még ennyi év után is.

Aztán megszakadunk. De nem a nevetéstől. 

Csók,

xLady

kepek: www.socialseduction.com, www.firstworldfacts.com, http://www.empireclaims.co.uk/blog/index.php/desperate-man-pays-360-times-original-loan-tries-suicide-loses-home/

Magammal nem tudnék szóba állni, ha ilyen rútul felszarvaznám a férjemet. Nekem ez nem fér bele most sem, és valószínűleg később sem fog. 

Szép jó reggelt Kedveseim! 

Nekem most időre lenne szükségem gondolkodni, de mivel időm nincsen sajnos, így most nem gondolkodom, hanem idepattintom a szeretősdin felbuzdult olvasói leveleket. Őszintén nem gondoltam, hogy ennyi szerető él kishazánkban, de mivel szép számmal érkeztek a levelek, folytatjuk a témát. 

Többen is a nős Csaba soraira reagáltak, aki azt írta:

Ismétlem: próbálj kitekinteni a saját élethelyzetedből. Hidd el, 10-15 évnyi mindennapok és pár gyerek megszülése/felnevelése után kicsit máshogy látod majd a dolgot. Abban viszont igazad van, hogy a helyzet egyszerű. A kedvenc ételed a töltött káposzta. Imádod. De ha egy évig csak azt ehetnéd, nem akarnál legalább próbaképpen belekóstolni a mákos tésztába? Szerintem ez nem "magyarázom a bizonyítványom", hanem elég kemény ténykérdés.

Kevésbé meglepő módon a szintén nős Attila ezt írta:

Kedves xLady!
Azért ragadtam billentyûzetet, mert megfogott Csaba hozzászólása a témához. Tulajdonképpen már máskor is gondoltam rá, hogy kijelzõre vessek néhány sort, most az késztetett cselekvésre, hogy Csaba szinte szóról szóra elmondta azt, amit én is gondolok a félredugásról. Szintén negyvenes, családos, korán nõsülõs pasi vagyok, nagyon jó otthoni szexszel, aki egy kis változatosságra vágyott. Mint ahogyan te is kizárod, hogy nõs pasival dugjál, én is kizártnak tartottam, hogy független, szingli, jóval fiatalabb csajjal kezdjek. Éppen így találtam egy hozzám hasonló helyzetben lévõ családos nõt, akivel elég hosszú ideje vagyunk szeretõk.

Viszonylag ritkán találkozunk, de mindkettõnk életébe változást hozott a kapcsolat, amit otthon is kamatoztatunk. Mûködik a dolog, még ha -igen- hazugság is van benne, de mûködik. Szerintem nagyon sok házasság megmenekülne a széthullástól, jobbá válhatna, ha megtennék ezt a lépést. Nem, senkit nem buzdítok a megcsalásra, csak a véleményemet és a tapasztalatomat osztottam meg veled. Bármilyen közhelyesen is hangzik, azt kell hogy mondjam -Csaba után-, hogy megtudod tizenöt-húsz évnyi hûséges házasság után. Már csak azért is, mert sokszor mondtad már: pasi-agyad van.

Erre most így hirtelen felindulásból csak annyit mondhatok, hogy bízom benne, hogy nem így lesz. Magammal nem tudnék szóba állni, ha ilyen rútul felszarvaznám a férjemet. Nekem ez nem fér bele most sem, és valószínűleg később sem fog. 

Nyilván pont ezért nem mentem még férjhez. Mármint újra. Mert kérőm ugyan akadt, de csak azért nem fogok férjhez menni, hogy ne legyek egyedül. Megtehetném, de akkor valóban az várna rám, amiben sokan élnek. Tenghetnék a langyos fosban, és merev farkakról ábrándoznék álmatlan éjszakáimon. Köszönöm, de akkor inkább maradok egyedül, és baszok jókat szenvedélyes kis kandúrokkal.

Szóval mielőtt csúnyát mondanék, jöjjön inkább Nóra levele, aki szinte helyettem is elmondja. Íme:

Kedves xLady!

Mai blogodat olvasva Csaba levelehez szeretnek nehany gondolatot fuzni, hogy egy no hogyan gondolkodik errol.
Csaba azt mondja, vannak ferfiak, akik evek ota stabil szeretetben elnek csaladjukkal/parjaval. Kerdem en, mi a stabil szeretet az, hogy becsapjuk a masikat? Az, hogy "szolgalja" oket es penzt teremt nekik, ami meg nem mas, mint a sajat lelkifurdalasanak enyhitese es elhiteti magaval is, hogy o milyen jo ferj/tars, mikozben titkoban felrekur.

Csak az a gaz, hogy szar van a palacsinataban. Langyos vizben ul az ilyen es gyava ember mondjara fel eloallni a farbaval otthon, hogy neki ez es ez nem jo es megoldast talalni ra. Ugyanis ez Uraim nem mas mint, hogy nem mukodik valami es arrol beszelni kell.

Azt gondolom a masik ember megerdemel annyi tiszteletet, ha mar o is az eveit szanja ra, hogy megmondjuk neki a frankot es o is donthessen arrol, hogy neki ez elet e igy. Ha persze mindketten tudjak, hogy nem jo valami de megis igy elnek becsukott szemmel es nem tesznek semmit, az mar a sajat felelosseguk es vegetalasuk a tovabbi eveikre nezve is. A lenyeg, hogy minden este nyugodt szivvel a tukorbe tudjanak nezni.

Vajon nyugodt-e az ember szíve, ha tud róla, hogy olyan kapcsolatban él, ahol nem csak ő, hanem a párja is félredug néha. Jöjjenek most Norbert sorai, aki ezt írta:

Szerintem lehet a szeretősdit korrektül is művelni, csak az elején tisztázni kell, hogy nem lesz válás meg kéz-a-kézben séta a főutcában. Volt olyan nőm, aki egyszerűen csak megkívánt, nem akart kihagyni az életéből, de attól még ugyanúgy szerette a férjét, volt szex is (olyan is volt, hogy velem délután, férjével este), tartott, amíg tartott, senkinek nem lett baja. Volt olyan is, akit a férje hanyagolt, belőlem csak a nyelvem, az ujjaim és a farkam kellett. Nincs ezzel semmi baj, csak mindkét fél legyen őszinte egymáshoz.

És zárásként álljanak itt most Zsuzsa sorai. Íme:

Alapvetően én is úgy vagyok vele, hogy ha már csinálja csinálja ügyesen és meg ne tudjam, de ebbe bele tartozik az is, hogy azért a haveri társaságába se tudja már mindenki és szánakozzon/röhögjön rajtam mindegyik. És ez alatt én is azt értem, hogy ha valamiért úgy adódik, és nem azt, hogy mellettem legyen akármilyen rendszerességgel is egy másik.

 

Bár szerintem ott nem kicsi probléma van, ahol a nem veszi észre egyik, hogy a másik rendszeresen jól érzi magát egy harmadikkal. Az ilyet valahogy nem tudom sajnálni. Mármint abból a szempontból, hogy mert milyen szemét vele a párja. Az akit megcsaltak mennyi energiát tehet a kapcsolatba, ha egy ilyen apróság nem tűnik fel. Nyilván vannak szélsőséges esetek és nem mondanám minden esetben ezt, csak annyi műtakony házasságot, kapcsolatot láttam mostanában a környezetemben is. Már kínombannevetek az egészen.

 

Ez eddig is tiszta sor volt, viszont azon gondolkozom, hogy az hogy az ember lánya ilyet mond a másiknak vajon mit gondol a fogadó fél. És most valahogy úgy gondolom, hogy az egy jó dolog, hogy ha az ember nem egy féltékeny hisztis tyúk, de az sem biztos, hogy olyan jól esik a másiknak, ha átesünk a ló túl oldalára.

Ahogy te s bizonyos vonatkozásban úgy érzed férfi agyad van, úgy némely vonatkozásban egyeseknek akár lehet női agya. Ami szerintem szimplán annyit tesz, hogy ők is emberből vannak és nem kell feltétlen azt gondolni, hogy mindenhova képesek érzelem nélkül betenni. 

Hölgyeim, lássuk be, ha kell nekünk valaki, akkor azt most akarjuk, nem később. Pont ugyanúgy, mint egy új cipellőt, amibe elsőre beleszeretünk. Nem tudjuk ott hagyni, mert mi lesz, ha elviszi más?

Borvirágos szép jó reggelt Kedveseim! 

Az anti-szexuális fogadalmamról annyit, hogy álmomban vadul szerelmeskedtem. Érdekes, hogy ilyet álmodni nem szoktam, de talán most, hogy direkt megvonom magamtól, sokkal jobban rá vagyok pörögve a témára, mint egyébként. 

Eddig bármilyen időszakos kihagyásnál azt vettem észre, hogy az első harom hét a legnehezebb. A harmadik hét végére már szinte a falat tudnám levakarni, aztán hopp, jön a fordulópont, és két hónap után már szinte aszexuális békának érzem magam.

Hosszú kihagyás után mindig fergeteges érzés újra szexelni. Ahogy belém hatol a pénisz, egy kicsit mindig eszembe jut az első alkalom. Nyilván ilyenkor már nem fáj, de olyan érzés, mintha a puncim téli álmot aludt volna, és a megérkező férfi hímtag felszolítaná, hogy ébresztő. 

Egy kicsit szúr, és feszít, de mivel ilyenkor már reflexből emelem a csípőmet, az érzés hamar átvált élvezetbe, és mindig újra megállapítom, hogy szexelni jó. 

Nyilván könnyebb úgy ellenállni a kísértésnek, ha nincs kísértés, és nyilván nagyobb a kihívás akkor, ha mellettem van egy kívánatos fiatalember. 

De mivel ma reggel felebredés után végigfutott az agyamon, hogy hány náció járt a bugyimban, egy kicsit elszégyelltem magam, és azt mondtam, hű-bazmeg-nem mindig volt értelme. 

Így tartom tovább a fogadalmam, és nem fogok dugni április ötödikéig.

Miközben meghoztam ezt a fogadalmam, Prince előkerült, és érdeklődve kérdezi, hogy mikor is érkezem hozzá látogatóba. Én meg ledöbbenek, hogy bassza meg, a férfiak aztán tényleg magyon furán működnek, mert hogy én már el is könyveltem, hogy Prince lepattintósat játszott, és nem látogatom meg. 

Miután hazament, természetesen továbbra is beszéltünk, de mérföldekkel kevesebbet, mint előtte, és felettébb más habitusban. Érzelmi hintára ültünk mindketten, így egymást váltották a nagyon hiányzol-ok, meg a néma napok. Azt már az elején tudtam, hogy Prince az a féle fiatalember, akibe nagyon csúnyán bele tudnék szédülni. És már majdnem sikerült is, de miután hazament, bennem a lelkesedés lecsendesedett, és úgy éreztem, hogy benne is. 

Mivel még mindig nem gondolom, hogy a puncim használatával elkötelezem magam bármelyik faszi iránt, és azt sem, hogy a bennem járt faszinak feleségül kell engem kérnie, így úgy gondoltam, hagyom a dolgokat csendben lecsillapodni, és szépen elmúlni. 

Szép volt, jó volt, betesszük az emlékek közé, legyen mire emlékezni. 

Zsuzsinak többször mondtam, hogy ha tetszik, ha nem, be kell látnom, hogy Princere azért akkora nagy hatással nem voltam, mint szerettem volna. Be kell látnom, hogy ha egy férfi megzakkan egy nőért, akkor az másképp viselkedik, mint ahogy Prince tette. Mondani nyilván bármit lehet, de a tettek valóban százszor beszédesebbek minden szónál. Így azt gondolom, hogy amikor kurvára szar napom volt, és szét vagyok csúszva mindenhogyan, akkor pont hogy szívem valasztottja jelentené az elalvás előtti megnyugvást. Legalábbis nekem. 

Szóval elkönyveltem, hogy Princenek annyira nagyon azért nem kellek, és szépen leszedtem magam róla. Én nem vagyok nyomulós fajta, versenyt futni meg nem fogok, pláne nem saját magammal. 

Szóval Prince bedobta, hogy akkor hany órakor is érkezem. Én meg úgy gondoltam, hogy itt az ideje tisztázni a mi kis kapcsolatunkat, és visszakérdeztem, hogy szerinte mennem kéne-e. Mire ő azt mondja, hogy de harmincadikán érkezel, nem? Én meg meglepődve nézek, hogy bár sosem konkretizáltuk, emlékszik a dátumra. 

Aztán belekezdek a mondókámba. Hogy én persze nagyon szívesen mennék, mert biztos jól éreznénk magunkat, de őszintén megvallva, én már eltemettem ezt a történetet, mert azt hittem, túl vagyunk a pattintáson. És hogy nem szívesen pörgetném az agyam azon, hogy vajon elég jó vagyok-e neki, miközben mellette kelek és fekszem. Meg hogy voltam már sajnos magyar kurva, és bizony többet nem lennék az please.

Mire azt mondja, hogy de hogy ő nagyon tisztel engem. És hogy tanul, meg dolgozik, éppen haldoklik, annyi a dolga, és hogy az élet meg amúgy is nehéz. 

Erre én azt mondom, hogy az élet csak akkor nehéz, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy könnyebb legyen és hogy here we go, a respect az kurvára fontos egy kapcsolatban, de egy kapcsolathoz meg vajmi kevés. Pont, mint a jó szex. 

Aztán azt mondja, hogy egy kapcsolat az nagyon nehéz. Hogy sok meló és macera. Mire én azt mondom, hogy egy kapcsolat csak akkor nehéz, ha több benne a kellemetlenség, mint az öröm. És akkor itt végre kimondja azt a mondatot, ami eldönti a kapcsolatunk sorsát.

Hogy ő nem áll készen egy kapcsolatra. Én meg előveszem xLadyt a fiókból és azt mondom, hogy nyilván nem ellensege saját magának. Ergo ha annyira nagyon rám cuppant volna, akkor nem mondaná azt, hogy bocsika, menj meg egy kört légyszike, mert még nem állok készen. 

És hogy továbbra is kurvára értékelem az őszinteségét, de azért lássuk be, hogy igazam van, és nem engem lát leendő gyermekei anyjaként. 

Erre azt mondja, hogy nem erről van szó, és hogy együtt megoldjuk, és hogy majd talán egyszer megértem őt, meg hogy ő azért szeretné tartani a kapcsolatot, mert hogy sose tudni, mit hoz az élet. 

Én meg pacekba visszakérdezek, hogy de mégis milyen céllal szeretne velem barizni a jövőben? Azt mondom neki, hogy én türelmes gyerek vagyok, elmondom neki, hogy biztos nagyon bele tudnék szeretni, meg tudnék várni is két hónapot, vagy egy évet, de hogy én legyek a vésztartalék azért köszi, de inkább nem lennék. 

Aztán meg pár szóban elmesélem neki a bécsi-iráni Irhant, meg a szerelmi hadjáratát felém. Elmondom neki, hogy Irhan lenne számomra a tökéletes racionális választás. De hogy azért nem választom őt, mert nem lehet csak fejben együtt élni valakivel. És hogy racionális választásból maradni valakivel azon túl, hogy nem korrekt, még egy jó nagy fostalicska is. 

Erre Prince csak annyit mond, hogy nem tudja, mit kéne mondania, én meg azt, hogy semmit drágám, semmit. Aludj rá, és ha lesz mondanivalód, én itt leszek. 

Szóval így történt, hogy beláttam, hogy bár mehetnék Princehez, és tehetnék úgy, mint ha minden hű-de-szupi lenne, de leginkább csak magammal basznék ki. Sőt. Rápöröghetnék a történetre, hogy hú-de-jó fogás ez a kisherceg, kimegyek, és addig stummolom, míg rá nem jön, hogy én vagyok élete szerelme, de az a helyzet, hogy kurvára nincs kedvem udvarolni. 

Nem csak hogy kedvem nincs, de őszintén szólva ez nem is az én feladatom lenne. Azon is elgondolkodtam, hogy izgis lenne-e, ha kimennék, és a fogadalmamat tartva nem dugnék vele. Lehet. És lehet, ha máskor találkoztunk volna, akkor nem hagynám annyiban ezt a kiskandúrt, és futnék, rohannék utána. Potenciál van benne, anno Ezelt én is csak kúrni tartottam, de ő meg annyira nyomta az udvarlást, meg a kellesz nekem-et, hogy végül beadtam a derekam, és faszán beleszerettem. Hogy akkor már késő volt, az mas kérdés, de nem szeretnék kérdések közt élni a párommal, azon gondolkodva, hogy vajon holnap is fogok-e neki kelleni.

Száz szónak is egy a vége, hölgyeim, lássuk be, ha kell nekünk valaki, akkor azt most akarjuk, nem később. Pont ugyanúgy, mint egy új cipellőt, amibe elsőre beleszeretünk. Nem tudjuk ott hagyni, mert mi lesz, ha elviszi más?

Egyszerű, mint az egyszer egy, vagy simple as fuck. Ugye? 

Csók,

xLady

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Azt hiszem, történelmi mélyponthoz érkezett a szexuális életem. Láttak már maguk lyukas harisnyában, a kanapéján söröző férfit? Nem?

Tegnap estig én sem.

De tegnap este minden megváltozott, mert olyan szürreális élményben volt részem, amiben talán még sosem. Egy kedves olvasóm már az első körös randi után azt tanácsolta nekem, művész lélekkel ne kezdjek. De mivel nálam alapelv, hogy második esély mindenkinek jár, így úgy gondoltam, adok még egy esélyt a holland festő Dannek és magamnak arra, hogy közelebbről is megismerhessük egymást.

Tegnap délután, miközben Zsuzsi barátnőmmel kávéztam a belvárosban, épp arról fecsegtünk, hogy mennyire nem izgul az esti randija miatt, és hogy mennyire kiábrándító az az üresség, ami manapság a randizással jár. Hogy nincs már izgalom, meg pillangók a gyomorban, hanem van egy faszi, van egy nő, na meg vannak a puszta tények. Zsuzsi húzta a száját, de végül arra jutottunk, hogy azért élőben mégis minden más, így biztos a friss prédája is, adjon egy esélyt ennek a történetnek, hátha. 

 

Szóval ő lebeszélte az esti randit, és rákérdezett, mi újság a kis művész lelkületű festőnkkel. Azt mondtam, pár napja nem beszéltünk és hogy még mindig magammal kardozok arról, hogy vajon akarok-e vele dugni, vagy sem.

Van valami beteg a szemeiben, ami azt sugallja, hogy igen, ez feltesz a falra keményen, de ezzel párhuzamban ott van az is, hogy nem érzek túl sok kémiát. Viszont pontosan tudom azt is, hogy ha újra a kanapéjára kerülök, nem valószínű, hogy baszás nélkül jövök el. Azt azért el lehet játszani egyszer, de kétszer már csúnya dolog.

Nyilván hatalmas kérdőjel volt bennem, hogy én most akkor szeretném-e Dan farkát magamban érezni, és ha csak az ő kanapéján jövök rá, hogy nem, akkor felettébb kellemetlen lesz abból a helyzetből kibújni. De mivel még mindig bátor vagyok, meg mivel péntek este is közeledett, arra gondoltam, fussunk neki még egyszer.

Ebben a pillanatban becsippant a telefonom és na vajk ki volt az? Hát of course Dan. Zsuzsival jót mosolyogtunk, hogy ez biztos valamilyen spirituális löket volt, mert máskülönben hogy-hogy pont most jutottam volna az eszébe. Nyilván.

 

Szóval Dan megérdeklődte, mi újság, majd közölte, hogy este programja van, de hogy amúgy lenne-e kedvem mostanság újra meglátogatni őt, meg a kanapéját. Én meg elővettem a magabiztos ribancot magamból és nemes egyszerűséggel közöltem vele, hogy akkor kilencre nála vagyok. 

Dan szabadkozni kezdett, hogy de olyan programja van, amit nem tud eltenni, viszont what about 11?

Egy kicsit kéretni kezdtem magam, majd végül Zsuzsi támogatásával belementem.

Szóval miután felhörpintettük az utolsó korty kávénkat is, feldobtuk magunkat a négyes-hatosra és elindultunk haza készülődni.

Később, miután átszellemülve pancsoltam a habokban és készítettem a testem és a lelkem az esti dugásra, azt próbáltam meg kitalálni, hogy melyik combfixem vegyem fel melyik fűzőmmel. Közben Zsuzsi barátnőm jelezte, hogy sikerült rekordot állítania, egyértelműen megvolt élete legunalmasabb randija. Pont.

Én meg kis dilemma után felvettem a kedvenc combfixem és hopp, ahogy felgörgettem azt a combtövemre, a bal szára elfáradt és a fekete anyag közepén villámsebesen kezdett lefelé szaladni a combom színét őrző gyöngyszem. Ez elszakadt.

Majdnem megsirattam, de eszembe jutott, hogy van másik is, így gyorsan előkaptam azt, és közben azért arra gondoltam, hogy nyilván ez sem lehetett véletlen. Ergo vagy spirituális jelzés volt, hogy ne menjek sehova, vagy szimplán sürgősen kezdjek el combra gyúrni, mert meghíztam.

Aztán amikor a hozzá passzoló fűzőmet öltöttem magamra, már biztos voltam abban, hogy akkor mostantól nem eszem kenyeret.

 

Végül megkönnyebbülve elkészültem, kiválasztottam a rucimhoz illő táskát és kabátot, és amikor már a cipőmet húztam, érkezett egy sms Dantől. Csak annyit írt, hogy mégsem fog menni a ma este, ne haragudjak, és hogy majd máskor pótoljuk, sorry.

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Így higgadtan csak annyit válaszoltam, hogy épp indulni készültem, biztos-e a döntésében. 

Kisvártatva jött is a válasz, hogy megoldotta, és szeretettel vár. Helyes. Gondoltam én.

Miközben odafelé tartottam, azon gondolkodtam, hogy vajon épp egy másik csajt kúrt-e meg és szaladt ki a wc-re megírni nekem a pattintós sms-ét, vagy inkább elment tőlem a kedve.

Gondoltam, ezt kiderítem, így amikor felhívott, hogy merre járok, én már csak öt percnyi távolságra voltam tőle.

Megérkeztem, ajtót nyitott, rázizzentem és elkönyveltem, hogy végre ma este baszni fogok egy jót.

Öröm hálelujjáztam magamban, hogy éljen, rázizzentem, aztán kisvártatva kiderült, hogy sajnos csak hiú ábrándokat kergettem.

Folyt.köv.

Csók,

xLady

***Kommentelnél? Gyere a fészbukra, a leveleket is ott posztolom.***