Azt a kurva mindenit!

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Azt hiszem, történelmi mélyponthoz érkezett a szexuális életem. Láttak már maguk lyukas harisnyában, a kanapéján söröző férfit? Nem?

Tegnap estig én sem.

De tegnap este minden megváltozott, mert olyan szürreális élményben volt részem, amiben talán még sosem. Egy kedves olvasóm már az első körös randi után azt tanácsolta nekem, művész lélekkel ne kezdjek. De mivel nálam alapelv, hogy második esély mindenkinek jár, így úgy gondoltam, adok még egy esélyt a holland festő Dannek és magamnak arra, hogy közelebbről is megismerhessük egymást.

Tegnap délután, miközben Zsuzsi barátnőmmel kávéztam a belvárosban, épp arról fecsegtünk, hogy mennyire nem izgul az esti randija miatt, és hogy mennyire kiábrándító az az üresség, ami manapság a randizással jár. Hogy nincs már izgalom, meg pillangók a gyomorban, hanem van egy faszi, van egy nő, na meg vannak a puszta tények. Zsuzsi húzta a száját, de végül arra jutottunk, hogy azért élőben mégis minden más, így biztos a friss prédája is, adjon egy esélyt ennek a történetnek, hátha. 

 

Szóval ő lebeszélte az esti randit, és rákérdezett, mi újság a kis művész lelkületű festőnkkel. Azt mondtam, pár napja nem beszéltünk és hogy még mindig magammal kardozok arról, hogy vajon akarok-e vele dugni, vagy sem.

Van valami beteg a szemeiben, ami azt sugallja, hogy igen, ez feltesz a falra keményen, de ezzel párhuzamban ott van az is, hogy nem érzek túl sok kémiát. Viszont pontosan tudom azt is, hogy ha újra a kanapéjára kerülök, nem valószínű, hogy baszás nélkül jövök el. Azt azért el lehet játszani egyszer, de kétszer már csúnya dolog.

Nyilván hatalmas kérdőjel volt bennem, hogy én most akkor szeretném-e Dan farkát magamban érezni, és ha csak az ő kanapéján jövök rá, hogy nem, akkor felettébb kellemetlen lesz abból a helyzetből kibújni. De mivel még mindig bátor vagyok, meg mivel péntek este is közeledett, arra gondoltam, fussunk neki még egyszer.

Ebben a pillanatban becsippant a telefonom és na vajk ki volt az? Hát of course Dan. Zsuzsival jót mosolyogtunk, hogy ez biztos valamilyen spirituális löket volt, mert máskülönben hogy-hogy pont most jutottam volna az eszébe. Nyilván.

 

Szóval Dan megérdeklődte, mi újság, majd közölte, hogy este programja van, de hogy amúgy lenne-e kedvem mostanság újra meglátogatni őt, meg a kanapéját. Én meg elővettem a magabiztos ribancot magamból és nemes egyszerűséggel közöltem vele, hogy akkor kilencre nála vagyok. 

Dan szabadkozni kezdett, hogy de olyan programja van, amit nem tud eltenni, viszont what about 11?

Egy kicsit kéretni kezdtem magam, majd végül Zsuzsi támogatásával belementem.

Szóval miután felhörpintettük az utolsó korty kávénkat is, feldobtuk magunkat a négyes-hatosra és elindultunk haza készülődni.

Később, miután átszellemülve pancsoltam a habokban és készítettem a testem és a lelkem az esti dugásra, azt próbáltam meg kitalálni, hogy melyik combfixem vegyem fel melyik fűzőmmel. Közben Zsuzsi barátnőm jelezte, hogy sikerült rekordot állítania, egyértelműen megvolt élete legunalmasabb randija. Pont.

Én meg kis dilemma után felvettem a kedvenc combfixem és hopp, ahogy felgörgettem azt a combtövemre, a bal szára elfáradt és a fekete anyag közepén villámsebesen kezdett lefelé szaladni a combom színét őrző gyöngyszem. Ez elszakadt.

Majdnem megsirattam, de eszembe jutott, hogy van másik is, így gyorsan előkaptam azt, és közben azért arra gondoltam, hogy nyilván ez sem lehetett véletlen. Ergo vagy spirituális jelzés volt, hogy ne menjek sehova, vagy szimplán sürgősen kezdjek el combra gyúrni, mert meghíztam.

Aztán amikor a hozzá passzoló fűzőmet öltöttem magamra, már biztos voltam abban, hogy akkor mostantól nem eszem kenyeret.

 

Végül megkönnyebbülve elkészültem, kiválasztottam a rucimhoz illő táskát és kabátot, és amikor már a cipőmet húztam, érkezett egy sms Dantől. Csak annyit írt, hogy mégsem fog menni a ma este, ne haragudjak, és hogy majd máskor pótoljuk, sorry.

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Így higgadtan csak annyit válaszoltam, hogy épp indulni készültem, biztos-e a döntésében. 

Kisvártatva jött is a válasz, hogy megoldotta, és szeretettel vár. Helyes. Gondoltam én.

Miközben odafelé tartottam, azon gondolkodtam, hogy vajon épp egy másik csajt kúrt-e meg és szaladt ki a wc-re megírni nekem a pattintós sms-ét, vagy inkább elment tőlem a kedve.

Gondoltam, ezt kiderítem, így amikor felhívott, hogy merre járok, én már csak öt percnyi távolságra voltam tőle.

Megérkeztem, ajtót nyitott, rázizzentem és elkönyveltem, hogy végre ma este baszni fogok egy jót.

Öröm hálelujjáztam magamban, hogy éljen, rázizzentem, aztán kisvártatva kiderült, hogy sajnos csak hiú ábrándokat kergettem.

Folyt.köv.

Csók,

xLady

***Kommentelnél? Gyere a fészbukra, a leveleket is ott posztolom.***

Szóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy azért nem csókol meg, mert fél magát elkötelezni, mint annak, hogy kellemetlen a szájszagod.

Cimbalmos jó reggelt Kedveseim!

Ha már ilyen fürge voltam ma reggel, hogy elsőként pattintottam be magam az irodába, akkor élvezem, hogy megtehetem, és billentyűzetet ragadok. Miközben élvezem, hogy egyedül vagyok és hogy hangosan bömböltethetem azt a nótát, amelyiket csak akarom, az olvasói leveleket olvasom és ígéretemhez híven, megpróbálok a feltett kérdésekre válaszolni.

Érdekes módon a napokban több fiatal hölgy fordult hozzám azzal a kérdéssel, hogy a választott kanjuk miért csak kúrogatja őket hetente háromszor, és miért nem lépi meg officially az együtt vagyunk szintet. Nagyon hízelgő, hogy hozzám fordulnak tanácsért, és bár nem nekem nincs farkam, hadd próbáljak meg pasi nyelven válaszolni.

Jöjjön előbb Zsanett levele, aki ezt írta:

Azért írok most, mert láttam facebookon, hogy gondolkodsz xLady féle párkapcsolati tanácsadáson és úgy gondolom, hogy valóban nagyon értesz hozzá, marha jól átlátod a férfi-női dolgokat. Van egy ilyen barátság extrákkal féle kapcsolatom hónapok óta, bár a barátság erős túlzás. A fiúról annyit, hogy kapcsolatot határozottan nem akar, hetente párszor szexelünk, olyankor együtt is alszunk, viszont még soha nem csókolt meg. Bújik, keres szinte minden nap, és kajálni is elvisz néha. Tudom, hogy nem kéne jóra számítanom, főleg, hogy még meg se csókolt sose, de én azt hiszem, beleszerettem. Mit tanácsolsz azon kívül, hogy meneküljek, mielőtt még jobban megszeretem?

Nos. Zsanett. Azt hiszem, ez most kellemetlen lesz. Szóval van egy fickó, akinek kell a tested. Pont. Szívesen megdug bármikor, ha együtt alszotok, bújik is azt mondod. Bennem felmerül a kérdés, hogy miért bújik, ha nem szeret? Megölel és simogat is, vagy csak a farkát dörgöli a seggedhez? Nem mindegy.

Szerintem ez a fiatalember csak ahhoz próbálja tartani magát, amit kikötött, ergo, hogy kapcsolatot nem akar és azt hiszi, ha megcsókol, akkor attól már hivatalosan is járni fogtok. A kérdés már csak az, hogy ezt miért nem akarja.

Sokat írtam már arról, hogy senki sem ellensége saját magának, vagyis, ha én éppen nem akarok kapcsolatot, és leesik elém álmaim férfija, nyilván nem fogom elküldeni még egy körre, hogy lécci gyere vissza máskor, mert most pont nem akarok kapcsizni. Nyilván nem. Szóval valamiért nem akar téged mindenestül ez az ember, a kérdés csak az, hogy neked megéri-e maradni egy ilyen helyzetben, főleg úgy, hogy te már szereted.

Arról is többször írtam már, hogy nálunk, nőknél ott van ez az egész elbaszva, hogy ahogy magunkba engedjük egy férfi szerszámát, a puncinkkal együtt odaadjuk neki a lelkünket is. Grátiszba. Játszhatjuk, hogy nem így van, de a vége sajnos mindig az, hogy a faszi már éppen továbbállna, mi meg nem értjük, miért. Persze mindig vannak kivételek, de ahhoz nagyon ki kell legyünk éhezve egy farokra, hogy mi tegyük meg ugyanezt.

Szóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy azért nem csókol meg, mert fél magát elkötelezni, mint annak, hogy kellemetlen a szájszagod.

Te meg ne menekülj, hanem pacekba mondd meg neki, hogy bár kúrogatásra bármelyik sarkon találsz másik tizenkét kant, a prioritás az övé, de ha ő szeretne maradni az egyetlen lyukra játszód, akkor kapja össze magát izibe.

Ha erre azt regálja, hogy basszál mással is nyugodtan, akkor baj van. Vagy azért, mert egy egójába szorult faszkalap, aki inkább meghal, mint hogy kimondja, hogy kellesz neki, vagy pedig azért, mert úgy van a testeddel, mint egy szatyorral. Az pakol bele, aki csak akar, ergo nem érez a tulajdonának. És egy ilyen férfinak te sosem lehetsz a királynője, bármennyire is szeretnéd. Ha maradsz így ebben a kapcsolatban, félő, hogy te fingatod ki saját magad.

Zsanett után jöjjön a következő levél az elkeseredett Erikától, aki ezt írta:

Olvasom az összes írásod és mindenben nagyon igazad van és szerintem te jól átlátod a helyzeteket. Az egyik legnagyobb rajongód vagyok és a kérdésem a következő lenne: van egy fiú, akivel összejárunk hetente párszor, olyan barátság extrákkal féle. Néha ezen kívül is találkozunk, beülünk kávézni, vagy csak vásárolgatunk. A szexet nagyon is élvezi, arról nem is beszélve, ha leszopom. Én nem keresem, ő szokott és nem csak akkor, ha dugni akar. Látsz bármi esélyt arra, hogy ez komolyra forduljon, mert én nagyon szeretném. Mit tanácsolsz, mivel érhetném el? Ha nem, akkor is várom a tanácsod, hogyan zárjam le.

Szerintem ez nagyon egyszerű történet. Erikának azt válaszoltam, hogy szerintem együtt vannak, csak mindketten a fejükben akarják irányítani a kapcsolatot ahelyett, hogy örülnének annak, hogy minden stimmel. Valószínűleg Erika el sem meri hinni, hogy ennek a pasinak tényleg kellhet, a fiatalember meg kurvára nem akarja magát elkötelezni, mert valószínűleg párszor pofán baszták már és fél.

Szerintem mint mindig, az őszinteség sokat segíthet, ergo én Erikának azt tanácsoltam, hogy őszintén üljön le vele és Zsanetthez hasonlóan azt tanácsoltam neki is, vallja be a srácnak, hogy ő már többet érez, mint tervezte, viszont csak kúrogatásra inkább továbbáll máshoz.

Hölgyeim. Kitalálni úgysem tudjuk, hogy mi van a választott kanunk fejében, viszont őszinteséggel hamar kideríthetjük, hogy mennyire vagyunk fontosak neki.

Tessék őszintének lenni, tessék felvállalni az érzéseket és ne tessék attól félni, hogy mi lesz, ha azt mondja, hogy oké-köszi-helló-szia-bye-bye. Úgyis jön a következő.

Gondoljanak arra, hogy baszópajtit minden sarkon találni, fájdítani a fájdítani valót meg tök felesleges. Szóval vállalják fel önmagukat, mert magukon könnyítenek, meg amúgy is. Jön a karácsony, ettől valahogy mindenki megenyhül egy kicsit és ahogy tegnap is mondtam már, én is jófej lettem, és addig szétpromózom saját magam.

Csók,

xLady

"Nyilván mindannyian találkoztunk már olyan kannal, aki ideszabadult mondjuk a távoli Egyiptomból, vagy a közeli Törökországból, és azt hiszi, hogy a mellünket azért raktuk ki, hogy neki kedveskedjünk."

Irhannal, a frissen megismert iránival többek között arról is beszélgettünk, hogy milyen hírük van a magyar nőknek a nagyvilágban. Nos. Hölgyeim, erre azt hiszem, nem igazán lehetünk büszkék. Ugyanis a borok és a termálfürdők után mi következőnk a sorban. És sajnos nem az általunk hitt világra szóló szépségünk jön a sorban, hanem a ledérségünk.

Irhan elmesélte, hogy alapvetően az európai nőket más kalap alatt tartják számon, mint a hazaiakat. Egészen pontosan arról van szó, hogy szerintük az európai nők azok mind kurvák, könnyűvérűek, és megbízhatatlanok.

És akkor itt jövünk mi, magyar nők. A legtöbb külföldi férfi azt hiszi, a magyar nők mind prostituáltak, vagy pornószínésznők. Vagy egy italért megfektethetők.

Sajnos túl sok külföldi ismerősöm van ahhoz, hogy tudjam, a legtöbb külföldi sajnos tényleg így gondolja.

Ehhez képest hol van az az apróság a nemzetközi megítélésünkben, hogy mi, magyarok nem nagyon beszélünk angolul.

Ez szerintem felettébb szomorú, viszont sajnos igaz. Nyilván mindannyian találkoztunk már olyan kannal, aki ideszabadult mondjuk a távoli Egyiptomból, vagy a közeli Törökországból, és azt hiszi, hogy a mellünket azért raktuk ki, hogy neki kedveskedjünk.

De nincs ez másképp a térkép másik oldalán sem, a nagyon felvilágosult amerikai civilizációban is úgy tartják, hogy a magyar nők egy kuba libre távolságban gondolkoznak, amikor szexről van szó.

Miközben ezen gondolkozom, már úton is vagyok ismét a Nyugatihoz, ahol Irhan vár. Szegényt mégsem engedték felszállni, mondván, hogy iráni állampolgárként, osztrák tartózkodási engedély nélkül nem szállhat fel. Éljen.

Így az éjszakát és a fél napot a rendőrségi fogdán töltötte, egészen addig, míg az osztrák nagykövetség igazolta, hogy köze van hozzájuk, és a rendőrök kiengedték.

Viszont Irhan itt áll pénz, szállás és minden egyéb nélkül, én meg azon gondolkozom, hogy mi a faszt kezdjek vele. Mire beérek a Nyugatihoz, kiderül, hogy egy barátjával küldetett pénzt Western Unionon keresztül, így röpke fél óra várakozás után halle-lujja, legalább annyival beljebb vagyunk, hogy van nála pénz.

Miközben Irhannal a szállás felé villamosozunk, és miközben a rettenetesen elkeseredett arcát figyelem, feltűnik, hogy valójában hibátlanul gyönyörű szája van. Eszembe jut a hajnali csók, de nem mozgat meg. Figyelem a profilját, és valójában tökéletes íveket, és árnyalatokat látok. De mégsem érzek szexuális vágyat.

Nyugtázom, hogy igen, Irhannak mindössze annyi szerepe van az életemben, hogy segítsek neki.

Megetetem, berakom a szállásra, mondom neki, hogy feküdjön le aludni, és próbálja meg kipihenni az elmúlt 48 órát, hátha másnap haza mehet.

Másnap nekem programom van, így nem tudom tovább kísérgetni. Épp az aktuálisan New Yorkból Pesten túrázó nagyszerelmem-exem-Christiannal  kávézom a belvárosban, amikor megcsörren a telefonom és Irhan hálelujázik benne az örömtől, hogy már a beszállást várja. 

Fantasztikus.

Christiannak lekerekedik a mosolya, elképzelni sem tudja, kivel beszélek. Látom az arcán és a mozdulatain, hogy ahogy anno, úgy most sem tudja elviselni, ha nem csak ő ül a trónon. Még akkor sem, ha közben eltelt pár év, és elvileg semmi közünk nincs már egymáshoz. Elvileg.

Irhantól mosolyogva elköszönök, és Christianra eresztem a fókuszom.

Ő meg dafke, az előbbiért fogja a telefonját, és valamelyik pesti pináját felhívja a szemem láttára. Majd pedig huncutkodva és felhőtlenül kacarászva lebeszéli vele az esti dugásuk helyszínét és idejét.

Én meg a mutatóujjammal cirógatom a kávéscsészém fülét, miközben fél mosollyal bámulom a benne lévő kávémat, próbálom leplezni a kellemetlen alázás tüneteit, és közben arra gondolok, hogy valóban. Mi, magyar nők könnyű préda vagyunk bármelyik külföldi férfinak.

Csók,

xLady

***Az aktuális kommenteket és leveleket a fészbukon posztolom.***

"Imádom, amikor szétharapdalom a száját, vagy amikor a szemébe nézve csüngök úgy a farkán mint a legfinomabb nyalókán. És imádom közben azt érezni, hogy megfogott, nincs mese, ha akarom, ha nem, az övé leszek. Mert az egész erről a csodás játszmáról szól."

Mindenhol azt olvasom, hogy ha meg akarjuk találni az igazit, akkor előbb magunkkal béküljünk ki. Annyi helyen olvastam már, hogy lassan tényleg elhiszem. 

Miközben kint ülök a kertben, élvezem az ősz esti szellőt és egy pohár bort, meg a lágy zenét, ismét végig gondolom az összes valaha volt kanomat, meg azt, hogy miért nem lett végül egyikből sem végállomás. 

Volt közte mindent elsöprő szerelem, volt közte oltári egyéjszakás, rengeteg sírás és nevetés. Sorba veszem az emlékeket, és elszontyolodom. Aztán meg eszembe jut egy mondás, hogy boldogtalan az, ki a múltban él, és rájövök, hogy oltári nagy bolondság azon sopánkodni, hogy mi nem sikerült. Kár firtatni a kérdéseket, és keresni a válaszokat, mert azok úgysem akkor jönnek, amikor várnánk őket. Pont. 

Eszembe jut a meleg holland barátom, akit két napja dobott a pasija. Szomorú. Aztán meg eszembe jut az én legutóbbi kanom, Ezel és először elmosolyodom, aztán meg hümmögök egyet és rátudok, hogy annak is vége.

Ezel hazatért, és bizony nincs új a nap alatt, tudtam, hogy amint hazatér, véget ér a románcunk, mégis elszomorít. Ő bizony már túl van rajtam, hamarosan nősül. Bizony. Én meg felteszem magamnak a kérdést, hogy a picsába tudott így megfordítani. Mármint engem. Jött, látott és győzött, én meg itt maradtam palimadárnak. 

Közben randizgatok én is, őszintén vágyom már egy jó, izzasztó és gondűző baszásra, de egyelőre nincs olyan kandúr a képben, akinek már a nézéséből tudom, hogy falra tenne. Vágyom egy vad orgiára, egy olyan igazira, amikor semmi nem számít, az sem, hogy ő ki, meg az sem, hogy én ki vagyok, csak az, hogy egymásba forrjunk, hogy ösztönből egymásnak essünk, és basszunk egy oltárit. 

De szép is az. 

Így az idő távlatából persze hiányzik Ezel mosolya, meg ölelése is, de úgy isten igazán a farka hiányzik. Mostanra bátran kijelenthetem, hogy megdöntötte az exem-nagyszerelmem, Christian rekordját is. Ő csinált meg valaha is a legjobban. Imádtam, amikor egy jó dugás után, már alváshoz betekeredve háttal beletolattam elé, ő meg megölelt. 

Aztán ő, mint nagy kifli egyszer csak váratlanul (na jó, azért egy idő után már direkt vártam) elkezdett mögöttem mozogni, elkezdett simogatni, én közben libabőröztem, ő meg nagyon finoman a hasamra fordított, a vállamat csókolgatta, észrevétlenül megszabadított a bugyimtól, mozgott rajtam, alatta meg én. Hason fekve belekapaszkodtam az ágy támlájába, és semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy magamban érezzem. 

Ő meg szépen, lassan, finoman belém jött, két kezével fogta a csípőmet, miközben egy kicsit megemelt, én meg közben a jobb kezemmel punciztam. Aztán a végeig ilyen finoman mozogtunk, a szemem csukva volt és gyakorlatilag akkorákat élveztem, hogy a nunim sokkot kapott. Úgy fogott meg mindig, hogy éreztem, ő a férfi, én meg vagyok a nő. Nem volt ott idétlen mozgolódás, mert minden a helyén volt. Egy férfi farka egy nő puncijában. 

A egész olyan intim volt, mint még soha, senkivel. Mindig megvárta előbb, míg nekem volt jó, én meg utána még percekig egész testemmel remegtem. Ez még annál is jobb volt, mint amikor egyszerre élveztük egymás testét. 

Vagy amikor gondolta, jó fej lesz és vacsi után elmosogat, én meg gondoltam, ezért bizony köszönet jár. Mire bejött a szobába, én az ágyon vártam fekete míderben, és combfixben, szexre éhes szemekkel, és rugalmas puncival.

Aztán leültettem az ágyra, kellőképpen felszoptam, aztán meg háttal beleültem. Egy darabig csak így mozogtam rajta, aztán mikor már én sem bírtam magammal, félrehúztam a fekete tangámat, és beleültem az álló farkába. Annyira élveztem, hogy szinte hörögtem, ő meg csak annyit ordibált macedónul, hogy szuper vagy. Én ettől még jobban beindultam, és úgy lovagoltam őt háttal, mint egy mindenre elszánt lovas a megvadult lovát. 

A testeink a végére már teljesen összhangban voltak egymással, tudta, hova nyúljon, hogy végem legyen, és én is tudtam, hogy fogjak rá a brére, hogy elhomályosodott szemekkel, némán ordítsa, hogy így még sosem szopta le senki.

Imádtam vele baszni. Bárhol és bármikor. 

Számomra a szex egy egzotikus kaland. Imádom, amikor a férfi megfog es bekebelez. Imádom, amikor szétharapdalom a száját, vagy amikor a szemébe nézve csüngök úgy a farkán mint a legfinomabb nyalókán. És imádom közben azt érezni, hogy megfogott, nincs mese, ha akarom, ha nem, az övé leszek. Az egész erről a csodás játszmáról szól. 

Na ez azért hiányzik. Mert baszni jó. És bízom benne, hogy hamarosan újra ilyen jókat fogok kupakolni valakivel. Valakivel, aki marad is. 

Csók,

xLady

Őt az sem zavarja, ha havonta rázúdítjuk a menzesz előtti agyfaszunkat, és az sem zavarja, ha úgy beszélünk vele, ahogy mi már nem nyelnénk be.

Lacival, egy nagyon kedves olvasómmal arról beszélgettünk, hogy milyen az, amikor pár arcon csapás után már nem mer az ember feltétel nélkül szeretni. Hogy fenntartásai vannak, hogy defektes és, hogy lehet-e egészséges egy olyan kapcsolat, ahol valamelyik fél -netán mindkettő- defektes. 

Én a nagyszerelmem-exem, Christian után nagyon sokat melóztam magamon, hogy ne vigyem bele a következő kapcsolatomba a vele szerzett sérüléseimet, de természetesen ez azért lehetetlen volt. Itt cseszik el sokan, és rájönnek, hogy tökéletes úgy sincs, akkor meg kár volt szakítani az exszel, akit amúgy meg sokkal jobban szerettünk. Amúgy.

Aztán mindent félretéve meghozzuk a döntést,  hogy talán a káposzta tényleg nem jó felmelegítve, de nekünk azért sikerülhet újra boldogságban lebegni az exünkkel. Adunk még egy esélyt magunknak, meg a kapcsolatnak, elhisszük, hogy most más lesz, aztán bruttó három hét múlva rájövünk, hogy mégsem. Felbasszuk az agyunkat, szétsírjuk az arcunkat és megfogadjuk, hogy soha többet. Soha. 

Aztán meg eldöntjük, hogy legközelebb -soha többet- nem leszünk madarak és hogy mi sose fogunk többet úgy szeretni. Soha.

Aztán az idő telik, ismerkedni kezdünk, megszivatunk egy-két lelkes herceget, aki szívesen komolykodna velünk, duzzasztjuk az egónkat, aztán meg este, egyedül rájövünk, hogy kár volt és egy jó nagy szardarabnak érezzük magunkat. 

Aztán jön egy délceg lovag, aki bókol, mint atom, aki figyel ránk és aki még akkor is kedves hozzánk, amikor mi azért köcsögölünk vele, mert saját magunkkal van bajunk.

Őt az sem zavarja, ha havonta rázúdítjuk a menzesz előtti agyfaszunkat, az sem zavarja, ha úgy beszélünk vele, ahogy mi már nem nyelnénk be, ha ő úgy beszélne velünk, és mi érezzük magunkat kellemetlenül végül, amikor ráeszmélünk, hogy -baszod-ezzel-mindent-lehet-mer'ez-kurvára-szeret-engem.

Kicsit megpuhulunk, de azért még bőszen hangoztatjuk neki és a környezetünknek, hogy pont leszarjuk, ha lepattan, mert nekünk édes mindegy, meg amúgy is, úgyse sose hagyna el minket, annyira szerelmes belénk. Soha.

Aztán egy reggel azon kapjuk magunkat, hogy zokon vesszük, ha a lovag nem küldött sms-t, gyorsan számon kérjük és megint meglepődünk, amikor elnézést kér és ott folytatja az udvarlást, ahol abba hagyta. 

Mi lelkesen keressük tovább a kákán a csomót, hogy valahol ki kell bújnia annak a szögnek a zsákból, mert hát olyan nincs, hogy valaki feltételek nélkül szeressen minket. Kötözködünk, aztán meg szépen-lassan lenyugszunk és ráeszmélünk, hogy most mi vagyunk jobban szeretve. 

Aztán a lovagot hasonlítgatni kezdjük az exhez, rájövünk, hogy ég és föld a különbség. A lovag javára. 

Aztán szépen-lassan élvezni kezdjük a kapcsolatot, mi is ki merjük neki mondani, ha hiányzik, vagy szeretjük, aztán meg egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már három hónapja együtt vagyunk, és még nem veszekedtünk. 

Nem értjük, az exszel miért nem működhetett így, és azon pörgetjük magunkat, hogy ez meg most miért. 

Pedig egyszerű: minden körbe jár, és most azt kapjuk vissza, amit mi adtunk az előző kapcsolatunkban. 

Na ezért nem mindegy, hogy baszakszunk a másikkal.

Csók,

xLady